Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

AZ AVAS A VÁROSKÉPBEN

őrizője Doleschall Gabriella, akinek memoárjai a háború alatt kezdte közölni a Temesvári Hírlap - helyi vonatkozásainál fogva is Miskolcz múltjának, művészettörténetének eleven, színes, ügyesen megrajzolt lapjait képezik. A hatvanas évek vége felé, a hetvenes és nyolcvanas években, - mint műkedvelő - Felsőmagyarországon közismert és páratlanul népszerű volt. Nincs Miskolcznak olyan jótékonysági intézete, nőegylete, árvaháza, amelynek ezreket ne keresett volna az ő egykori - bár nem hivatásos, de kétségtelenül hivatott művészete. Ezért kéri most üzleti vállalkozása számára a miskolczi közönség támogatását." A segítséget kérő és támogatásra szoruló idős hölgy gesztusértékű ajándékaitól hangos a sajtó. 1922-ben édesapja féltve őrzött hagyatékából a múzeumnak ad egy képet, amely Görgey Artúr fotója, s hátlapján az „áruló" hadvezér kézírása: „Dr. Doleschall Gábor úrnak bajtársi tisztelete jeléül Görgei Arthur, Visegrád, 1885. március 25." A kép melléklete még három levél volt, s az elsőt 1848-ban(?) írta Görgey az orvosnak. (Szabadságharc alatti, vagy akkor kialakuló kapcsolatuk feltételezésének ez az alapja.) Egy másik levél 1884-ben, a harmadik pedig 1886-ban keltezett. Ez utóbbi levél zárómondata pedig a következő: „Én részemről pedig csak egy áll, ti. a hazánk jövője iránti jó remény zászlaját én nem viszem magammal a sírba, hanem előre feltűzöm sírom hantjára." Később „a történelmi igazságtétel kedvéért" átadta a múzeumnak azokat a leveleket, amelyek kapcsolatát dokumentálták Kossuth Lujzával, s amelyek Torinóból érkeztek Miskolcra. Nem tudjuk, hogy mi volt még és ha volt, mi történt a család hagyatékának további darabjaival. A Reggeli Hírlap 1923. augusztus 24-ei száma ugyanis hozza a hírt: „Meghalt Doleschall Gabriella." Budapesten hunyt el, s megemlítik, hogy „leánykorában messzehíres szépség volt", akit önzetlen barátság fűzte Rákosi Szidihez, Prielle Cornéliához és Kossuth Lajos családjához, „akiknek értékes levél gyűjteménye volt birtokában". „Nagy szeretettel várta a miskolci Közművelődési Egyesület megnyitását, hogy ott Lévay Józsefről, akinek intimusa volt, felolvasást tartson. E reménye már nem válhatott valóra. A napokban temették el ideiglenesen Gödöllőn, de rövidesen Miskolcra szállítják rokonai, hogy utolsó kívánsága szerint az itteni családi sírboltban hantolják el." A városi könyvtár 1994-ben felújított és átadott épülete, az egykori Doleschall-ház kapcsán erről szól a múlt, s természetes, hogy megfogalmazódik néhány „párhuzam", vagy kérdés e család története kapcsán. Az apa a szabadságharc katona-orvosa - önéletírásából kitetszően elfogult híve volt Görgey Artúr tábornoknak. A leánya többször is meglátogatja száműzetésében Kossuth Lajost, s a családdal élete végéig kapcsolatot tart fenn. Férje tudós, ő színművész és író, de találkozásuk különös, életük egymás mellett telik, de más utakon járnak. A jómódú, nagypolgári élet után a magára maradottság, a csillogás, a gazdagság után a mérhetetlen szegénység élete kiteljesedése. (Szinte ugyanaz történik vele, mint amint látja és leírja a halott Dérynét, egy maradandó élet utáni hevenyészett koporsóban.) Hol lehetett (vagy lehet) a Doleschall-kripta, s végrendeletének megfelelően hazakerültek-e Doleschall Gabriella földi maradványaiMás végrendelet kapcsán egy a „szomszédban" volt épületről és tudós lakójáról essen szó, akinek kijárt az avasi domboldal városra néző részén a negyedik síremlék. O Szendrei János (1857-1927) Miskolc ötkötetes monográfiájának