Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 6. (Miskolc, 1999)
100 ÉVES A MÚZEUM
jobban is áttekinthetők. „. . . A múzeum mai elhelyezkedése ez: földszinti 1-2 terem néprajzi gyűjtemény, nagyterem egyik fele természetrajzi tár, a másik fele és a karzat képtár. Az emeleti első terem őskori régiségek, a másik terem fegyvertár és iparművészeti gyűjtemény." Az épület földszinti részén volt még két szoba. Egyiket irodának használták, a másik pedig a kiselejtezett, vagy restaurálásra váró tárgyak raktára volt. 1913 azonban nemcsak egy rendezett múzeumot jelentett, hanem egy régi probléma újra felvetődését, amelyre egyértelmű megoldást kellett találni. A múzeum ugyanis mennél stabilabb, szakmailag megalapozottabb lett, annál inkább tehertétellé vált a „másik oldallal", a közművelődési osztállyal történő együttműködés. A múzeum képviselői - élén a múzeumőri, azaz igazgatói feladatokat ellátó Leszih Andorral - a mielőbbi különválásra voksoltak. Megfogalmazták, hogy a közművelődési osztály és a múzeum egymástól eltérő és össze nem hasonlítható, de össze sem kapcsolható utakon végzi munkáját. Évente legfeljebb néhány közös rendezvényen vagy választmányi ülésen találkoznak: „Jelenleg a két osztály között áthidalhatatlan ellentétek forognak fenn" - írja egyik cikkében Leszih Andor. „A közművelődési osztály tanítja az analfabétákat, vezeti a munkásgimnáziumot, a szabad egyetemet, irodalmi felolvasásokat, zenei matinékat mindezekhez a múzeumnak semmi köze és ezekben semmi segítségére nem lehet. A múzeumi osztály viszont végzi a maga munkáját, a régészeti, néprajzi, természetrajzi tudományos gyűjtéseket, a képtár, könyvtár gyarapítását, szakmunkákat, tart bemutató ismeretterjesztő előadásokat, szolgál a szakembereknek és a nagyközönségnek felvilágosításokkal, őrzi, gondozza és gyarapítja a gyűjteményeket. A szakmai különbségeken túl az anyagiak felhasználásának aránytalansága a múzeumot sújtotta, de volt ennél egy fontosabb probléma is. Egy egyesület bármikor megszűnhet. Ha az egyesület közművelődési osztálya kerül ilyen helyzetbe, az is tragikus, de elviselhető. Ha az egyesület múzeumi osztálya kerül ilyen helyzetbe, az nem megengedhető, vagyis a felhalmozott nemzeti kincsre tekintettel ilyen helyzet bekövetkezését mindenáron el kell kerülni. Ez csak egyetlen módon lehetséges, éspedig ha a múzeum kiválik az egyesületből, s az gyűjteményeivel együtt a város és a megye fennhatósága alá, egyúttal kezelésébe is kerül. Erre már példát szolgáltatott Debrecen, Pozsony, Szekszárd és Szeged városa is. A kassai múzeum a másik járható utat képviselte, az ugyanis államosított, az állam által fenntartott intézmény volt. A múzeum délnyugati homlokzata, 1910 körül