Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)

A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC (1848-1849)

látvány vagy találkozás „élményét". A másik közös vonás, hogy a „Petőfi-előfordulások", „Petőfi-megtalálások", tehát a legendák mindig a szabadságharc valamilyen kerek évtizedes évfordulóján kaptak szárnyra. A Petőfivel való foglalkozásra bőséggel adott okot a szoboremelés előkészítése, majd kivitelezése, illetve az ezzel kapcsolatos híranyag. Először az vetődött föl, hogy a volt piactéren, a Tetemváron a szabadságharc századik évfordulóján emelnek szobrot, tisztelegve Petőfi emlékének. Ez ugyan időben megcsúszott, mert a leleplezésre 1951. március 15-én került sor, de 1949ben az előkészítő munkálatok folytak, így mindenki tudta, hogy hol lesz a szobor. Ezért tartották a centenáriumi díszgyűlést a Tetemváron, majd innen történt a „bevonulás" a Városház-térre, ahol a Vadnay-Szeremley ház falán (mai Városház tér 5. sz.) felavatták a Petőfi emléktáblát, amely a költő 1847. július 8-ai itt-tartózkodását örökítette meg. A következő ok Petőfi nevének „emlegetésére" összekapcsolódik a városépítészettel, a városrendezési tervekkel. Ez feltételezi a térrendezést, s természetesen egy olyan tér kialakítását, amely ideális elhelyezést biztosít a szobornak. A szobor felavatása után alig több, mint negyedszázaddal már felvetődött a tér átalakításának szükségessége, a szobor új helyének kijelölése. A 80-as évek városrehabilitációs munkálatai kiterjedtek erre a területre is, de a megvalósításra már nem maradt se pénz, se idő. A rendszerváltás éveiben, 1989 szeptemberében adta hírül a Déli Hírlap, hogy „1990. március 15-re nem alakítják át a miskolci Petőfi teret". Azóta is terv készült, de pillanatnyilag nincsen reális lehetősége annak, hogy a térrendezés, illetve az új téren a Petőfi szobor elhelyezése 2000 előtt megoldódjon. Alábbiakban az „okokat" számbavéve igyekszem vázlatos összefoglalást adni a vonatkozó adatokról, leírásokról. Petőfi Sándor ünneplése és ünnepsége Miskolcon. 1905-ben Simon János írja, hogy „Petőfi Sándor két ízben járt Miskolcon. Előbb 1843-ban, midőn az újhelyi, vagy pataki vásárról hazatérő miskolczi mesteremberek vették fel magukhoz a szekérre és hozták be Miskolczra a havas esőben gyalog vándorló 20 éves költőembert. Ez alkalommal a »Keresztuton allok« című költeményét írta Miskolczon. 1847 júniusában fordult meg másodszor az Avas-alján, midőn már dicsősége zenitjén állt. Mint »Uti levelei«-ből olvassuk, bejárta ez időben Felsőmagyarország szebb vidékeit. Miskolczon Vadnay Gábor vendége volt. Vadnayék társaságában meglátogatta a költő a szép hámori völgyet, melyet Kazinczy 1789 júniusában tett itteni utazása alkalmával »Magyar Tempenek« nevezett el. Petőfi a Szinva patak kies völgyéről, a vele volt Vadnay Károly jeles írónk feljegyzése szerint úgy nyilatkozott, hogy »ha az angyalokat kiűznék az égből, ide jönnének lakni«. A hámori kirándulásból hazatérőben Diósgyőrben vetette papírra Petőfi az » Alkony « című szép kis költeményét, - a diósgyőriek hagyománya szerint a Majláton lévő utcai kútnál, míg a kocsis a lovakat itatta." Simon János leírása óta eltelt több mint kilenc évtized, így természetes, hogy a Petőfivel kapcsolatos ismeretek is teljesebbek, hitelesebbek. Az 1843-as utazását Csorba Zoltán könyvéből pontosan és részletesebben megtudjuk. Az 1845. évi utazásáról Porkoláb Tibor a következőket írja: április l-jén indult Petőfi a »Pest-eperjesi gyorsszekeren«. Útitársa Miskolcig Szemere Miklós volt. Útját innen tovább folytatta, s utazá-