Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)
A FORDULAT ÉVEI, A NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA (1948-1949)
ják a közigazgatás munkáját. Annyit viszont jegyezzünk meg, hogy 1949. szeptember 18-án volt az első egyetemi oktatási nap, s a kor hangulatából következett, hogy a mintegy félezer fős hallgatóságnak a diósgyőri vasgyár munkásai ajándékoztak zászlót. A mai egyetem első, 85 hektár területű helykijelölésére 1950 elején került sor, s az első épületeket mind az oktatók, íründ a tanárok 1951 őszén vehették használatba. A még nem megfelelő városi busz- és villamosközlekedés helyett az egyetemre a Tiszai pályaudvar és vasgyár közötti iparvágányon, vonattal, arra kapcsolt személykocsival lehetett közlekedni, amelynek az egyetem kazánházánál külön megállója volt. Ezt a változást érzékelteti a város életében az 1919. évi népszámlálás, amikor megállapítja, hogy a főváros után itt él a legtöbb bányamérnök (29 fő), gépészmérnök (87 fő), valamint fém- és kohómérnök (30 fő). A jogakadémia képviselte humán értelmiség mellett számarányában is megnövekedett a műszaki értelmiség száma, aki3 EPEJ TERV Az épi/kezes odafai. __jty&g<&^é^/f&SJ___ SZEKTOR âii^éfpJÇ. (TtEre-e, u»r*êÂ*zet t $tig A LAP. fiTEWTÈTiL /7Z £P/Tfr£Z£S je//epe: faj, he/yrtol/i'/óx éo r//e'jisJA.} ffzÉp/r/(£fí KE L £ T/f £~zo XIUH7Ő œzfp/r/rsrfj /OOMMÙZE m sz. Szó/na Meçn e verese Afegi ev ejre'se . je//epe: faj, he/yrtol/i'/óx éo r//e'jisJA.} ffzÉp/r/(£fí KE L £ T/f £~zo XIUH7Ő Tir,*:po/fo rtr/ fe/ts Mimha Jtera-*/ it/rj. JEGYZET m sz. Szó/na Meçn e verese Afegi ev ejre'se . je//epe: faj, he/yrtol/i'/óx éo r//e'jisJA.} m' Jtó/fs*t* •foooff. Szama A y;jH; téríti loiáioii,;/;. 5. i, mt,nM/ttitti. Mlikok »et •10. loo to Mit ^n* /». AI» it i Tj-J 2 . ,. . 1, _ ..— j . o-V,./»'«»oA M ff 4f«l.«tf. fl Iii» KÏ 3 Tp J-a It H _ »< — U^toi^-I'r' hiilttítmtt. —5o.*» J.lo* > jp J î „ . _ T— 50WC 12 i#C4i ^ 5 lEj •? . - / _ — < MIMM) >r. « _ '• — 2o-IMI. r* •IlSOtt i S V 2 •• — « — L too Jí. («/••> il Sa. ni. •WO. AI 7 it.'i i „— &.Mu s IV.7 2. I, // >I>VJ.II«'<>' •'/•;'•'« JSOO... ««) -MMLif. 4«U if. 4HI.I. 9 t?i'-2 „ I. . — .^^ûiioAa/ 'tororrat. ^•4 A. WlW -Mir: •HUM •fo i?7 2 . t „ /• /- — — -/5 w»<» J1í»». •il Uj ? . _ -, . . à, pis * S ,.<)i _ .. — no »..y Ufo f. JlSO Yl •a jf.j i. _ — Jíi ... Mini. t H* AW.1t. -i) ty :• l ._ _ " őr/iá map'ipilthí — •* + Afit m ír 7 l - — uj h lt !hs vitt*. sM. r. 7* ïi i, Fq i * 11* 1 V i íiJí wttmAj ô^noà y m. Mit bole lárvony kotkrni. 7ÏO F..,:.i t.;., J1Í 1. * na». Mio II 2 IV li ^ t.— __ /• F. fHthmHln Í.W. —. J« ^*<| r* •nso. n y Tr ïi 4 ...... _ » slOO rtrt.<(, .«H »». Ji« * « jisa n îjf. ïï i, ,. -< . _ - EcjrSTSrqhíl lrtcs,'fr'í. •1000 60O mteu&ikJM K s s a 4 " - M — .. „ (, u ,A.W,.«.'j hí/ynóA'/o'l SS (.»»>/ nmltlH yllSOlft 0 <7 7i t, ' — " _ ». 5 /tit II jiMiii •Hit ri A 3 éves terv ütemezésének részlete, 1948