Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)

A FORDULAT ÉVEI, A NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA (1948-1949)

ket az egyetem telepítésével és építésével párhuzamosan központilag „vezényeltek" Miskolcra. A város 103.690 főnyi lakosából 1.395 személynek volt főiskolai végzettsége, s ez az összlakosság 1%-át jelentette. Ezzel indult az új városrendezési terv elkészítése, s azok az új építkezések, amelyek szolgálatában 38 fő „kultúrmérnök", s 19 fő építészmérnök állt. Miskolcon a háborús károk felszámolása után, 1949-ben készült el az ún. Weiner-féle általános rendezési terv, amelyet 1952-ben már egy olyan követett, amely 350 ezer fős várost képzelt el. Miskolc a szakirodalomban az épülő városok példájává vált. Ehhez az 1925-ben, 1926-ban, majd 1928-ban felvett nemzetközi bankkölcsön felhasználásán keresztül vezetett az út. Az 1928tól egyesített kölcsönnek nevezett 800 ezer dollárnak megfelelő pengő a miskolci bankokon keresztül állt rendelkezésre a város infrastruktúrájának modernizálásához, illetve új, fontos közintézmények felépítéséhez, működőképessé tételéhez. A kölcsönből 12 nagy beruházás (pl. kohász, iskola, bérházak stb.) valósult meg, s ez megfelelt annak a városrendezési tervnek, amelyet az 1930as évek elején Varga (Warga) László (1878-1952) tervezőmérnök készített. A kölcsönt sem Miskolc, sem más magyar város nem tudta visszafizetni, azt az 1950-es évek elején a magyar állam vállalta magára, s rendezte az összes adósságállományt 1953-ban. A vidéki városok történetét tárgyalós, s Borsos József szerkesztésében 1961ben megjelent terjedelmes kiadvány a magyarországi kölcsönt úgy minősítette, hogy az „szinte elviselhetetlen terhet rótt városainkra, mégis azzal az eredménnyel járt, hogy azok egész sorában sikerült megszüntetni az addig szinte kizárólagosan falusi színvonalat, és magasabb igényű városias közművesítés alapjait fektették le. Elsősorban a műszaki közigazgatásban működő szakembereinknek köszönhető, hogy a kölcsön túlnyomó részét a városfejlesztés céljait szolgáló hasznos beruházásokra használták fel." Miskolcról hasonló mondható el, hiszen a kölcsön felhasználása eladósította a várost, de a háború előtt, ebből készült, épült objektumok, középületek napjainkban is léteznek. Miskolc a háború alatt bár nem tartozott a frontvonalba, a bombázások okozta háborús károk mégis nagyon számottevőek voltak, az 1945. augusztus 3-án összeállított jelentés hat fejezetben csoportosította „a Miskolc thj. város területén történt háborús rombolások"-at. A lakóházaknál 80-100%-os épületkár ért 350, 40-80%-os kár 250, 10-40%-os kár 3000, 5-10%-os kár 3660 lakást, míg 5400 lakóház 5%-on aluli károsodást szenvedett. Tehát a város lakásállományából 12.600-at ért valamilyen arányú kár, s közben az épületekben lévő üzleteket és műhelyeket csaknem teljes százalékban feltörték és kirabolták, 10 üzlet pedig teljesen kiégett. (A jelentés összeírja a templomokban és temetőkben, a műemlékekben, a középületekben, a hidak, utak és vasutakban, a bányákban és gyárakban esett károkat is. Ez utóbbi területek felsoroltak 32 üzemet és bányát, a kár nagyságrendje 10-100% között mozgott.) A háborús károk helyreállítása azonnal megindult, de a nyersanyag-hiány mindenütt korlátozta a munkát. A lakóházak esetében olyan statisztikáról van tudomásunk, amely szerint 1949-ig 6.459 épületet állítottak helyre. Ezek között nem szerepelnek azok, amelyek kisebb, tehát 5%-on aluli értékben rongálódtak. (A tulajdonosok minden esetben eleget tettek a kapcsolatos utasításoknak, amelyek a romeltakarításra, s a kevésbé sérült épületek saját költségen történő helyreállítására vonatkoztak.)