Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)

A FORDULAT ÉVEI, A NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA (1948-1949)

A város területének, lakosságának megváltozása, átrétegződés, városkép 1944. december 27-én a Nemzeti Bizottság egyetlen döntéssel megoldotta a miskolciak több évtizedes vágyát és álmát: Diósgyőrt, Hejőcsabát és Görömböly-Tapolcát a városhoz csatolva „megalkotta" Nagy-Miskolcot. 1945. január elsejével hatályba lépett a belügyrniniszter rendelete (114. 227/1945/III-10. sz.) amellyel a város területének megnövekedését, a korábbi önálló települések Miskolchoz csatolását (később kialakítandó közös településcímerrel) „beállottnak tekintette", azaz jóváhagyta. Ez a döntés egy későbbi nagy város kialakításának első tényezője volt, 1945-ben inkább csak lehetőség. A másik vetület sokkal korábban volt érezhető, az ugyanis hogy a szomszédos települések nem egyforma „rajongással" vették tudomásul az új helyzetet. Hejőcsaba inkább mezőgazdasági jellegű volt, Diósgyőr munkás település, Görömböly mindkettő keveréke, Tapolca pedig a nem számottevő, s főleg nem sok állandóan itt települt lakosával Miskolc üdülőövezetének számított. A különböző funkciójú településeket a remélt, egységes nagyváros reményében közös színvonalra kellett emelni, amely vonatkozott a közigazgatás átalakítására, a mezőgazdasági területek és iparvállalatok szövetkezetesítésére, államosítására, s nem utolsó sorban egy közös városrendezési terv megalkotására és megvalósítására. A hagyományos ipar- és kereskedelem szerkezetében sem volt gyorsan megoldható a feladat. Nemcsak a települések ipartestületei, hanem kereskedelmi testületei sem kívánták korábbi önállóságukat feladni. Mindkettőt 1950-ben a szövetkezeti törvény oldotta fel, amely vagy megszüntette, vagy kisipari termelőszövetkezetbe tömörítette az adott szakmák képviselőit. 1945-1950 között ennek ellenére is kialakult az a közigazgatási egység, amely magába foglalta - az előzőeken kívül - Perecest, Szirmát, Lillafüred-Hámort, Ó- és Új-Massát. Martintelep és a MÁV-kolónia már 1935-től része volt Miskolcnak, mint ahogy városrészként jelentek meg a „lepusztult", szlömösödött peremterületek, kényszerszülte „lakóhelyek", mint a Szondi-telep, az avasi Danyi-völgy és a Bábonyi-bérc főleg barlang- és pincelakásai, s a háború utáni bérházlakás-építés felvonulási épületeiből „kifejlődő" Béke-telep. Mindezekkel a történeti városhatár több, mint négyszeresére növekedett, hiszen az első kerület néven körbehatárolt belváros 4.852 hektár kiterjedésű volt, az 1950-re kialakított négy kerület, tehát az új Nagy-Miskolc földrajzi határa pedig 22.355 hektár lett. Az új közigazgatási határt az a minisztertanácsi rendelet szentesítette, amely 1950. szeptember 1-től négy, pontosan leírt kerület-vonalakkal - a középkori határjárási oklevelekhez hasonlóan - körberajzolta a várost. (Ez az 5.205-21/1950. IX. 8/B. M. számú rendelet a város igazgatási kerületeinek megalkotásáról.) Amilyen módon létrejött Nagy-Miskolc, úgy alakult át a korábbi történelmi vármegyék rendszere is. Számuk 25-ből 19 lett, s a 19 között a Minisztertanács 4343/1949. sz. rendeletével ki-