Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)

A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM ÉS A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG (1918-1919)

Tisza István megítéléséről és miskolci kapcsolatairól nyolc évtized elteltével (1918-1998) így festette meg Benczúr Gyula Tisza Istvánt 1910-ben Egy bukott forradalomnak éppen úgy, mint egy vesztett háborúnak meg kell, hogy legyenek a bűnbakjai, az események felelősei, ha kell árulói. Nem lehet párhuzamot vonni 1849 és 1918 szereplői, a történelem által megtartott vagy elítélt vezetői között, de érzékelhető, hogy az idő teltével az ítéletalkotás is változik. Erre szolgál példaként Tisza István (1861-1918), aki 1886-tól a szabadelvű párt képviselőjeként 1903-1905 között miniszterelnök volt. 1913 és 1917 között, tehát az első világháború éveiben másodszor is betöltötte ezt a funkciót, hivatalt. Neve és felelőssége így összekapcsolódik Magyarország háborús szerepvállalásával. A képviselőház 1918. október 16-ai ülésén az ellenzéket képviselő Károlyi Mihály követelte a Wekerle Sándor által vezetett kormány lemondását, s a háború elvesztéséért egyértelműen felelőssé tette Tisza Istvánt és a kormányzó munkapártot. Botrányos jelenetként őrizte meg a történelem azt az eseményt is, amikor két Károlyi párti képviselő, Lovászy Márton és Vass János a németekkel való szakítást és az antant államokkali kapcsolat felvételét, a barátság kialakítását követelték. A parlamenti többség hazaárulónak kiáltotta ki őket, a komolyabb inzultust a parlamenti őrség közbelépése akadályozta meg. Ilyen előzmények után hangzott el 1918. október 17-én Tisza István parlamenti beszéde, amelyben a következő mondatok (is) elhangzottak: „Nem akarok szemfényvesztő játékot űzni. Elismerem, amit Károlyi tegnap mondott, ezt a háborút elvesztettük. Elvesztettük a háborút, nem mintha nem tudnánk továbbra is szívós védekezést kifejteni, nem tudnánk az ellenség végső győzelmét drágává tenni, de az erőviszonyok eltolódá-