Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)

A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC (1848-1849)

tisztelettel megőszült volt hadügyminiszterünk, Mészáros altábornagy úrra egy gúnykölteményt közrebocsátani. Végre említés nélkül nem hagyhatom, hogy Petőfi elég vakmerő volt levele végén felőlem azon gyávaságot föltenni, miszerint neveletlen otromba levele következtében tőle bocsánatot kérendek, s őt nem érdemlett őrnagyi rangjában megerősítendem, ezen aljas elbizakodottságot és szemtelen követelést a véle tartandó vizsgálatnál főleg figyelembe ajánlván tekintetbe kérem vétetni, miszerint méltatlanság volna legszigorúbb bűnhődés nélkül oly alávaló módon megtámadhatni egy oly férfiú becsületét, ki hazájáért küzdve, ez iránti szeretetből életét számtalan csatákban veszélyeztette." Ami Klapka György leveléből kirajzolódik, s különösebb részrehajlás, vagy ítéletalkotás nélkül megfogalmazható, az a következő: a tábornok „koszorús népköltőnek" nevezi, így tehát elismeri Petőfi Sándort, s mint „legnagyobb költőnkkel" nem kíván úgy bánni, mint egy közönséges bűnössel. Ami tény, az tény: az indokolatlanul publikált levéllel a költő megsértette Vécsey Károly tábornokot, majd Mészáros Lázár hadügyminisztert, s kellőképpen felingerelte a helyettes hadügy minisztert, Klapka Györgyöt is. Arról, hogy Görgey mint hadügyminiszter reagált-e a levélre, nincsen tudomásunk. Tekintettel Buda ostromára, ez aligha feltételezhető. Buda visszafoglalása után Klapka ismét találkozott Petőfivel, s mint másutt írja fegyelemsértő, renitens viselkedését ismét fejére olvasta. „Nem csekély meglepetésemre a Svábhegyen Petőfivel találkoztam - írja. Úgy látszott, hogy ő is megütközött jelenlétemen és egy szót sem válaszolt midőn megparancsoltam neki, hogy maradjon szobájában fogságban, amíg a haditörvényszék ítélni nem fog fölötte. Természetesen nem volt szándékomban a költőt elítéltetni..." Abban viszont Klapkának igazat kell adnunk, hiszen az akkori helyzetet „hivatalból" ő ismerte jobban, hogy Petőfi Sándor soha nem kapott a minisztérium által jóváhagyott rangfokozatot, nemcsak hogy őrnagy nem volt, de a századosi rang viselésére sem volt jogosult. Ez természetesen nem változtatott sem robbanékony, gyakorta sértő természetén, sem pedig költészetének, vagy mint költőnek a megítélésén. Petőfi eltűnése és felbukkanásai a miskolci sajtóban. 1928-ban a Reggeli Hírlapban felhívás jelent meg, hogy aki a háborúban megjárta az orosz hadifogságot, s 1849-es magyar katonákról hallott Szibériában vagy másutt sínylődni, adjon hírt a szerkesztőségbe, vagy a bocsi református lelkésznek, Hegyaljai Kiss Gézának. Rövidesen számos levél, adat, információ érkezett. Kubassy Béla tiszalöki főszolgabíró a következőket írta: „. . . 1918 nyarán Szibériában a berezovkai fogolytábor legénységi osztályától felkeresett egy magyar fogoly és mint szabolcsvármegyei főszolgabírónak jelentette nekem, hogy a tegnapi napon megjelent a legénységi táborban egy nagyon öreg, 90 éven felüli orosz, aki jól beszélt magyarul és előadta, hogy ő Vengerszkája Oblaszt-ban lakik. Igen gazdag ember, 1500 darab lova, jószága van. Nevét is elmondta, emlékezetem szerint Juhász, Pásztor, ilyenféle neve lehetett, keresztneve István volt. Szabolcsvármegyében született, a dadái felső vagy a kemecsei járás egyik községében, a község nevére nem emlékszem. Elmondta, hogy mint honvédhuszár került fogságban 1849-ben két huszárszázaddal, négy tiszttel. Két évig utaztak, míg a róluk elnevezett kerületben (Vengerszkája Oblaszt = magyar ke-