Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 4. (Miskolc, 1997)
A GYŐRI KAPU TÖRTÉNETE - A Győri kapu (volt Sváb sor) ipari üzemei és épületei, lakótelepei a térképek tükrében, I.
Első Magyar Öntöttüveggyár Rt. (Tatár u. 28., majd 56.) 1996. december 20-án avatták fel a Miskolci Építészeti Üveggyárat. Mindez azon a helyen történt, ahol 1925-ben életrehívták az Első Magyar Öntöttüveggyár Rt.-ot. Miskolc háború előtti ipartelepítései közül ez volt az utolsó számottevő üzem. Amikor a Nemzeti Újság mellékleteként 1926-ban terjedelmes különszám jelent meg Miskolcról, mint „a magyar Ruhr-vidék székvárosá"-ról, nemcsak pontos leírását adták a gyárnak, hanem olyan képeket is közzétettek a gyártelepről, a kétemeletes munkáslakásokról és a termelés folyamatáról, amelyek ma már alapvetően fontos várostörténeti dokumentumaink közé tartoznak. A leírás szerint „1925 elején kezdte meg működését az Üvegipari Rt. üveggyára, amely Miskolcz nagyjövőjű ipari vállalatainak egyike. A 2000 négyszögméternyi területen álló hutaépületben nap nap után lázas munka folyik, mert a gyár a mai berendezése mellett alig képes az egyre növekvő belföldi rendeléseket leszállítani. Jelenleg egy, Siemens-féle olvasztókemencével dolgozik. Az üveg előállításához szükséges gázt a Siemens generátortelep és a Kerpely rendszerű forgórostélyú generátor fejleszti. Hogy a gyár az egyre növekvő fogyasztóközönség igényeit kielégítse, már megalakulásakor tervbe vette, hogy erőközpontot létesít, amelynek munkálatait a legközelebbi hetekben már be is fejezik és ezzel egyidejűen az olvasztókemencét is megnagyítják. Az üveg-előállításhoz szükséges nyersanyagokat részben külföldi, részben belföldi saját telepeiről szerzi be. Monostorapátiból kvarchomokot, a Bükkből mészlisztet szerezhet be. Szulfátszükségletét teljes mértékben nem tudja belföldről fedezni, ezért részben külföldről kénytelen behozni. A gáz fejlesztéséhez szükséges barnaszenet a Diósgyőri Szénbánya Rt. szállítja, mert a Sajóvölgyi telepeken feltárt barnaszén az eddigi kísérletek szerint a legjobban gázosítható. Havonként mintegy 65 vagon barnaszenet használ fel." A termelésről, termékfélékről a következőket ismerjük: „A miskolczi üveggyár egyelőre csak sima táblaüvegeket állít elő, az ún. merkantil és solin ablaküvegeket 2-től 5 milliméteres vastagságig. Havonként 20-22 000 négyzetméternyi üveget tud előállítani, de ez a mennyiség az új erőközpont üzembe helyezése után lényeges mértékben megnövekszik. Biztosíték erre a gyár szolid üzleti és kereskedelmi politikája, valamint az a körülmény, hogy a gyártmányai elsőrangúak. Már eddig is sikerült állandó vevőinek megnyernie a budapesti Beszkárt, a MÁVot, amelyeknek üvegszükségletét nagymértékben az Üvegipari Rt. látja el." A trianoni döntés, határmegvonás után nemcsak az alapanyag-beszerzés és termékértékesítés, de a szakembergárda kialakítása és főleg letelepítése, a gyár mellett egy munkáskolónia kialakítása is komoly gondot jelentett, akadályokba ütközött. Miskolc fogadóképességének és segítőszándékának újabb jelét adta. „Az általános gazdasági érdekeken kívül nagy gondot for-