Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 3. (Miskolc, 1996)
Miskolc város díszpolgárai (1886-1996)
Kun Bertalan (1817-1910) Miskolc város közgyűlése 1910-ben egyszerre három különleges polgárának köszönte meg a köz érdekében végzett tevékenységét. Kun Bertalan ev. ref. püspöknek, Lévay József költőnek és Horváth Lajos országgyűlési képviselőnek. Kun Bertalan a díszoklevél átvételét nem értette meg, 93 éves korában elhunyt. Földi maradványait és emlékét a miskolci Deszka temető, tudományos írásai, nyomtatásban megjelent gyászbeszédei, s nagyon sok róla szóló írás őrzi, amelyek a helyi sajtóban jelentek meg. 1910. június 12-én 43 miskolci képviselő a következő ajánlást fogalmazta meg és terjesztette elfogadásra a közgyűlés elé: „Alól írottak mély tisztelettel javasoljuk a Tek. törvényhatósági közgyűlésnek: méltóztassék díszpolgárává megválasztani városunknak köztiszteletben és szeretetben álló polgárát, méltóságos és főtisztelendő dr. Kun Bertalan református püspök urat. Tiszteletteljes javaslatunk megtételére az indít, hogy dr. Kun Bertalan úr nem kevesebb, mint 60 éve polgára városunknak, a mely idő alatt mindenkor kivette részét városunk mindama ügyeiből, a mellyek állásával együttjártak, azzal összefüggésben voltak, mindenkor készséggel bocsátván rendelkezésre tehetségét, tudását, ismereteit, tapasztalatait, a mellyek mind felülállók a közönséges szintájon, sőt annak a magasabb értelmi képességnek bizonyságai, a melyet csak a kiválasztottnak juttat osztályrészül az isteni kegyelem. A ki, mint dr. Kun Bertalan, tudományos munkájával számottevő sikert ért el a hazai theKun Bertalan, 1897