Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 3. (Miskolc, 1996)

Miskolc város díszpolgárai (1886-1996)

ológiai tudományok terén, a ki mind a szónoklás és imádkozás mestere országhírűvé lett, s sokan csak azért tartják magukat boldogoknak, mert őt hallhatták, aki a magyar protestáns egyháznak illendő büszkesége, valóban pátriarkhája, saját egyházának pedig áhítattal körülvett, szeretettel átölelt legidősebb püspöke, 44 év óta viselvén e méltóságát s a ki mindezeknek fényességéből, s ragyogásából városunknak is juttatott, amelyhez szívvel van hozzánőve, lelkével hozzáforrva: az méltó rá, hogy e nemes város megtisztelje a pol­gárainak adható legnagyobb tisztességgel, kö­vetvén a régi idők prófétáinak tanácsát: „az öreg ember előtt kelj fel, s az ő orczáját megbecsül­jed". Mély tisztelettel ajánljuk ismételten is, hogy méltóztassék dr. Kun Bertalan ref. püspök urat Miskolc város díszpolgárává megválasztani." Az aláírók közismert, a várostörténetben már fel­jegyzett, számontartott miskolci képviselők, akiknek többségét utcanév is megtartotta, meg­őrizte a köztudatban (Rácz György, Gálffy Ignác, Szentpáli István, Nagy Ferenc). Az ajánlás ilyen szép megfogalmazása is sejteti, hogy az idős főpap nagy tiszteletnek ör­vendett Miskolcon. Tartalmas életrajzát a Szabad­ság című lap egész címoldalán közölte 1897-ben, amikor a Tiszáninneni Református Egyházkerü­let püspöke, a magyarországi egyetemes kon­vent elnöke 80. születésnapját ünnepelte. Esze­rint Kun Bertalan Felsőnyárádon született, szüléi Miskolcz, 1897. VI. évfolyam. 7. szaiu. Szombat, január 23. ELŐFIZETÉS! ÁR: S'ffyedf-vro 1 írt 25 kr. Félévre 2 , 50 . Egész óvro 5 , ' Megjelenik minden szerdán es »zombaton. Birdíttseket frU< olc«ó iron käiöl ira 7 kr. i 9 rendkiïllli kiadóhivatal. SZERKESZTŐSÉG ós KIADÛHIVATAL: Széchenyi-u. 45. sz. a Gedeon es Társa nyom­dája. Ide küldendők n l:ip szellemi részét iilotc köz­lemények, valamint az előfizetési dijak, hirde­tések, nyiltterek és rc-k­lamácziők. POLITIKAI LAP. A MISKOLCZ! FÜGGETLENSÉGI ES 4S-AS PAKT KÖZLÖNYE. ifjes példányok Falkenstein S. dohány tőzsdéjében, Nagy Lajos, Groszmanp J., Gubás F. és Hesz Jenő füszorkoreskedésében Groszman J. arniquar-itzletóben kaphatót Kun Bertalan, a tiszáninneni ev. ref egyházkerület püspöke, a magyarországi vot: örömünk, büszkeségünk, dicseke­désünk és tanácsadónk." Tartsa isten, óvja isten becses életét a család, az egyház és a haza javára sokáig! Az általánosan tisztelt és szeretett föpász­tornak életrajzát is megszereztük ez alka­lomra s azt a következőkben közöljük : Kun Bertalan a tiszánimieni ref. egyház­zá 80 éves püspök köszöntése, 1897 a külföldi egyetemeket. Készült is e vágyát kielégítendő, külföldi útra, hanem bátori hivei annyira siettették közéjük, hogy külföldi útjáról legalább mostanra le kellett mon­dani. De már a következő, 1844. évben híveinek is beleegyezésével kiment a külföldre s a bécsi prot. tbeologiai intézet felkere­sése után a lipcsei, hallei, berlini egyete­meket látogatta meg s nem puszta szokás­ból, de ismeretek után vágyó lelkének szomja által űzetve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom