Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 3. (Miskolc, 1996)

Miskolc város díszpolgárai (1886-1996)

térnek elévülhetetlen érdemei vannak már azért is, mert ő rendelte el az elemi iskolákban a tan­díjmentességet. Legutóbb pedig a párizsi béke­konferencián tett hatalmas ékesszólásával nagy szolgálatot tett szerencsétlen országunknak és nem ő rajta múlt, hogy a lenyűgöző békeszerző­dést kedvezőbbé nem tehette. Egyaránt nagy, élő nagy magyar férfiaink legnagyobbika úgy, ment ember, úgy, mint államférfi, úgy, mint magyar hazafi, akit kristálytiszta jellemével, soha nem bántó és igazságos, szenvedélyességtől mint modorával örök időkre példaképül állíthatunk fel." Apponyi Albert - akit kétségkívül a trianoni szerződés körül kifejtett tevékenysége állított élete végéig a figyelem középpontjába, - 1846­ban Bécsben született. Jogi tanulmányai befejezé­se után politikai és nemzetgazdasági kérdések­kel foglalkozott, s így választották először 1872­ben a szentendrei körzetből képviselővé. 1875­ben nem, de 1877-ben újra, s ezt követően fo­lyamatosan részt vett az országgyűlés munkájá­ban, amelynek elnökévé 1901-ben megválasztot­ták. A Függetlenségi és 48-as Párt tagja, annak egyik vezéregyénisége volt, majd a párt kettévá­lása után Kossuth Ferenchez, az általa képviselt APPONYI MISKOLCZON ! Amig a nemzeti demokratapárt miskolczi belső kerületi jelöltjének, Huska Vilmosnak személyét egyesek kicsinynek tartják arra, hogy őket a nemzetgyűlésben képviselje, addig Magyarország legnagyobb élő fia, Apponyi Albert gróf, nem­csak szózatában jelentette ki, hogy Miskolcz városa önmagát tiszteli meg, ha Huska Vilmost, mint a magyar kisiparosság képviselőjét megválasztja, hanem személyesen is megjelent Mis­kolczon az ellenzéki képviselőjelölt támogatására és csütörtökön este a Gazdakörben többszáz főnyi hallgatóság előtt a követ­kező beszédet mondotta : — Nem akarok véteni a miniszteri tilalom ellen, nem is politikáról beszélek, de jogom van elmondani élményeimet és tapasztalataimat. Azt olvasom ma, valóban tőlem származik-e ez a nyílt levél, mert,— mint ők mondják - ez nagy háborgást okozott a miskolczi keresztény társadalomban. — Erre én azt Szórólap Apponyi miskolci előadásáról, 7922

Next

/
Oldalképek
Tartalom