Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995)

Miskolci polgármesterek

lus után, 1912-ben a város déli kerületében országgyűlési képviselővé választották. Nagy Ferenc polgármestersége után, 1917ben Miskolc újra megválasztotta polgármesternek. 1922-ben újra képviselő lett, s így védte még a város érdekeit az ország házában, 1924-ben bekövetkezett, sajnos nem váratlan haláláig. Szentpáli tehát két alkalommal, összesen másfél évtizeden át volt Miskolc polgármestere. Nyomtatásban megjelent írásai, közgyűlési beszédei, beszámolói világosan érzékeltetik azt a kettősséget, amelyet rákényszerített a történelem. Polgármestersége első szakaszában - bár ő is sokat építtetett - mégis az a kiemelkedő, a várostörténeti jelentőségű érdem, hogy ő vitte sikerre az önállóságért elődei által elkezdett munkát. Három és fél évtizedig tartott az a harc, amelyre az országgyűlési előterjesztés és jóváhagyás 1907-ben tett pontot. 1909. január elsejétől már elkülönült a megyei és városi ügyek intézése, s ennek az évnek májusától lett új címere és címerhasználati joga Miskolcnak. A közben eltelt egy teljes évre azért volt szükség, hogy a város és a megye „emberi és pénzügyekben, de minden más tekintetekben is illő tisztességgel váljon el egymástól." Szentpálihoz hasonlóan nagy elismerésben volt része a városi képviselő Bizony Ákosnak és gróf Andrássy Gyula belügyminiszternek, akit Miskolc díszpolgárává is választott. (Később Miskolc déli kerületének országgyűlési képviselője is volt.) Szentpáli István „Emlékirat Miskolc város önállósítása érdekében" címmel megjelent munkájában rögzítette a város akkori állapotát, s ennek ismeretében kezdődött az a városfejlesztés, amelynek eredményeként az 1910-es években már megfogalmazódott, sőt körvonalazódott az ún. Nagy-Miskolc koncepció. Miskolc jellemzőiről a következőket írta: Az 51 459 főt számláló város székhelye két püspöknek, küenc különböző felekezetű lelkésznek. Oktatási intézményei: egy fő- és egy algimnázium, kereskedelmi és polgári iskola, két felső leánynevelő intézet, nagyszámú községi és felekezeti népiskola. Zeneiskolája mellett fejlődik múzeuma is. Székhelye a megyének, s számos közhivatalnak és intézménynek: így az államvasutak üzletvezetőségének, a Kereskedelmi- és Iparkamarának, a törvényszéknek, a pénzügy igazgatóságnak, a kultúrmérnöki hivatalnak, a királyi iparfelügyelőségnek és a dohánybeváltó hivatalnak. Van a városban 11 pénzintézet, 3 pályaudvar, s az ország minden ismert biztosítójának fiókintézete, ill. főügynöksége. Van a városban gáz- és villanyvilágítás, villamospálya, négy irányba indul vasúti közlekedés a városból, ezenkívül helyi érdekű vasútvonalai elvezetnek a Bódva-völgybe, Diósgyőrbe és Mezőcsátra. Található vágóhíd, jéggyár, szemétégető, s kezdetét vette a víz- és szennyvíz-csatornázás is. Egy hadosztály, egy dandár és egy honvéd gyalogezred parancsnokság székel a város falai között, s helyőrsége két ezredből áll. 96 tisztviselő és 82 rendőr irányítja a várost, ill. gondoskodik a városlakók biztonságáról. Amit ehhez az egyébként nem lebecsülendő városi szinthez polgármesterségének első korszakában Szentpáli adhatott, a következő volt: 1904-ben elkészült a „Miskolci Szanatórium és Vízgyógyintézet" (napjainkban a Művésztelep épületegyüttese), 1906-ban a felsőbb leányiskola, (ma TAKISZ) kétemeletes épülettömbje, a pályaudvaron az új emeletes postahivatal, megindult a villamos Miskolc-Diósgyőr között. (Ezt 1910ben követte a Miskolc-Hejőcsaba szárnyvonal átadása.) 1907-ben felépült a jéggyár és a városi szemétégető, 1908-1909 között a Kun József (ma