Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995)
A város szíve, a Zsolcai kapui ipartelep
és a sermerítő edényt állítja a hordó tetejére, s az egész így jelenik meg egy címerpajzsban. Efölött volt látható a falba rögzített vas konzol a „H" betűvel, amely utalás az egykori tulajdonos nevére. Az étterem nyugati sarkán egykor egy olyan kőlap volt, amely csaknem megegyezett az ablakok méretével. A korabeli fotó bográcsban főző bajuszos, kalapos polgárt ábrázol. Az 1944. június 2-i bombatámadást ez az érdekes ábrázolás sértetlenül túlélte, s nem tudható, hogy mikor, miért tűnt el. Az épület mindenkori bérlői, vagy tulajdonosai megtartották az eredeti elnevezést, amelynek lehet, hogy nem igaz, de jóhangzású magyarázata a következő: az itt megforduló, vásárra járó parasztember, a „sokadalom" nem tudta megtanulni és főleg kimondani az idegen Haggenmacher nevet, s keresett egy rövidebb, érthetőbb megnevezést. Ez lett és ez ma is a Hági, amelynek eredetét régóta senki sem firtatja. 1995-ben tulajdonosváltás, majd belső átalakítás, felújítás után megújult a Hági. Új tulajdonosa az Interban Kft., üzleti partnere pedig a pécsi Sörfőző Részvénytársaság képviseletében az OL és LI Kereskedelmi Kft. A felújított „Hági", 1995