Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)

Előszó

Autó és Gépjavító Vállalat könyvelője) lettek. A munkástanács tagsága még aznap megváltozott. A késő esti órákban a miskolci diákparla­ment tagjai jelentek meg, akik közölték, hogy kommunista funkcioná­riusok nem lehetnek tagjai a testületnek és elkobozták Szabó József, Csendes János és Széli Miklós karszalagját, így a 16 tagú munkásta­nács tagsága 13 főre csökkent. 347 Időközben elterjedt a hír a miskolci sortűzről, majd az azt követő lincselésekről. A lakosság haragja a rendőrség ellen fordult. A rend­őrök nem tudtak kapcsolatot teremteni a megyei főosztállyal, ezért az újonnan megalakult szerencsi munkástanácshoz fordultak, hogy ve­gyék át irányításukat és „közösen segítsék elő a további rendfenntar­tást". Bár ez megtörtént, a járási kapitányság épülete előtt 3000 fős tömeg követelte lefegyverzésüket. Időközben ugyanis két gépkocsival egy miskolci csoport érkezett Szerencsre, hogy lefegyverezze a rend­őrséget. Hóra Gyula rendőrkapitány a munkástanácshoz fordult segít­ségért. A frissen megválasztott munkástanács elnöksége behivatta magához a miskolciak vezetőjét, akivel közölték, hogy ellenzik akció­jukat, majd a munkástanács kb. 20 tagja sietett Szopkó Gyula vezeté­sével a rendőrség épületéhez. Mire megérkeztek, a miskolciak már elkobozták a pisztolyokat, ezért a rendőrök a szálfegyvereket a bűn­jelkamrában helyezték biztonságba. Szopkó tudatta a jelenlévőkkel, hogy a munkástanács fogja a továbbiakban fenntartani a rendet és felszólította őket a fegyverek átadására. A miskolciak kénytelen­kelleden visszaszolgáltatták a fegyvereket, amelyeket Szopkó azzal adott tovább Hóra rendőrkapitánynak, hogy ahogy eddig, továbbra is tartsák fenn a rendet. A pisztolyok így visszakerültek a rendőrök ke­zébe, sőt még az ávósok is visszakapták szolgálati fegyvereiket. 348 A tömeg közben követelte Késmárki József rendőrhadnagy kiada­tását, változadanul a fegyverek átadását és azt, hogy a munkástanács adjon gépkocsit. Többen ugyanis Budapestre akartak menni, hogy részt vegyenek a szovjetek elleni harcokban. Késmárki kérte a mun­kástanács tagjait, hogy mentsék meg. Kérésére Ferenczi Sándor — aki a Belsped képviseletében lett tagja a járási munkástanácsnak - mon­w B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B. 250/1958. Szopkó Gyula bírósági vallomása. 348 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B. 250/1958. Hóra Gyula bírósági tanúvallomása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom