Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)

Előszó

dott beszédet a tömegnek, amelyben ellenezte a fegyverek és Késmár­ki kiadatását is, sőt azt hazudta, hogy Késmárki nincs is az épületben. Míg Ferenczi a tömeget nyugtatta, a munkástanácsba beválasztott Tóth Kálmán cukrászmester Késmárkit kicsempészte a hátsó ajtón. 349 A diákok követelésére ekkor Berlik József egy gépkocsi tetejére állva intézett beszédet a tömeghez, felvonulásra bíztatva őket. A tüntetők a Tüzépet érintve a cukorgyárig vonultak, ahol a munkástanács vezetői a szálloda erkélyéről mondtak beszédet. Ezután a járási munkástanács tagjai a községi tanácsházára mentek, ahol a közbiztonság védelmére határozatot hoztak nemzetőrség felál­lításáról. A nemzetőrséget a pártbizottság utasítására Báncs Miklós százados, a kiegészítő parancsnokság vezetője szervezte meg, azonban a parancsnokságot október 31-től Nemesvári Sándor százados látta el. Báncs megválasztását ugyanis a miskolci diákparlament helytelenítette. A nemzetőrparancsnok helyettese Czink Zoltán és Gáspár Gyula, a Szerencsi Autó és Gépjavító Vállalat műszaki vezetője lett. 350 A nem­zetőrség tagjai a kiegészítő parancsnokság és a rendőrség állománya soraiból, valamint a polgári lakosok közül kerültek ki. Az ülés után Báncs Miklós százados a rendőrség épületében kidolgozta a nemzet­őrök szolgaiad beosztását. Minthogy kevés fegyverrel rendelkeztek, a munkástanács úgy határozott, hogy a rendőrök is csak szolgálatban viselhetnek fegyvert. Másnap reggel a monoki makrakúti építkezésen dolgozó kb. 40 főnyi fegyveres munkaszolgálatos katona jelentkezett szolgálattételre Benyó hadnagy vezetésével, így ettől kezdve ők is, mint nemzetőrök teljesítettek szolgálatot. 351 A munkástanács az egyes típusú feladatok ellátására a későbbiek folyamán több csoportot szer­vezett. A mezőgazdasági csoport vezetője Pusztai Béla, az ún. riadó­csoport vezetője (amely a nemzetőrségen belül került megszervezésre) Ferenczi Sándor, a közlekedési csoport vezetője egy Kovács nevű személy volt. A riadócsoport felállítására azért volt szükség, mert a járási mun­kástanácshoz egymás után jöttek az értesítések a községekben történt *» B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.l265/1958. sz. ítélet Ferenczi Sándor ügyében. M» B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 40. f. 3/32. ő. c. A Szerencsi Autó és Gépjavító Vállalat Pártszervezete jelentése a kádermunkáról. 1958. jún. 10. M» B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.1265/1958. sz. ítélet Ferenczi Sándor ügyében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom