Tóth Péter: Két tanulmány és válogatott források Szirma történetéhez - Borsodi Levéltári Füzetek 43. (Miskolc, 2004)

FORRÁSOK

tés. Hogy ő valamely szükségei enyhítése és elkerülése végett, amelyek jelenleg őt sürgetik, valamely rétjét, amely az ő Zirma helysége határai között, a Zinwa patak mellett, Jenke helység felől fekszik és van, összes haszonvételeivel és tartozékaival e­gyütt zálogba adta Miskolcz-i Kwn Demeternek, valamint Giungy asszonynak és fiuknak, Györgynek tíz arany forintért, két köböl gabonáért és fél hordó borért a visszaváltás idejéig, sőt zálogba adja és elzálogosítja előttünk olyan módon, hogy amikor ő az előbb írt rétet tőle vissza akarná váltani, miután visszadta az előrebocsátott tíz forintot és az egyéb előbb emlí­tetteket, akkor tartozzék és legyen köteles az előbb mondott ré­tet minden pereskedés nélkül visszabocsátani és visszaadni. Az előbb nevezett István előadó pedig magára vállalta, hogy a visz­szaváltás idején belül a nevezetteket saját fáradozásai és költ­ségei által, kárvallás nélkül megőrzi azon rétnek a birtokában bárki törvénytelen követelő ellen. Kelt Miskolczon, csütörtöki napon, Szent Sixtus pápa ünnepén (augusztus 6-án), az Úr 1478. esztendejében. b. Mi, Basth-i György alispán és Borsod vármegye szolgabírái em­lékezetül adjuk, hogy Zirma-i István személyesen a jelenlétünk elé állván, általa önként ezen a módon tétetett vallás és jelen­tés. Hogy ő valamely szükségei enyhítése és elkerülése végett, amelyek jelenleg őt sürgetik, valamely Kishelrethe nevezetű rét­jét, amely az előbb mondott vármegyében fekvő azon Zirma ne­vezetű helység határai között és a Zinwa folyó mellett van, ösz­szes haszonvételeivel és a hozzá jog szerint tartozó tartozékaival együtt zálogba adta a Pap-nak mondott Albertnak és Jánosnak négy arany forintért, sőt zálogba adja és elzálogosítja előttünk, olyan módon, hogy amikor ezen István azt a rétet azon Alberttól és Jánostól vissza akarná vagy tudná váltani, akkor ők, miután letette nekik ezt a pénzt, tartozzanak és legyenek kötelesek azt

Next

/
Oldalképek
Tartalom