Tóth Péter: Két tanulmány és válogatott források Szirma történetéhez - Borsodi Levéltári Füzetek 43. (Miskolc, 2004)

TANULMÁNYOK

országon, hanem általában a nomád (elsősorban török nyelvű) népek által lakott területeken gyakori dolog ugyanis, hogy a személynév önmagában, képző vagy összetétel nélkül válik településnévvé. A nomádok szállásai nem állandóak, hanem folyton változnak, s ilyen esetben nem „valahová", hanem „valakihez" lehetett csak menni: természetes tehát, hogy az adott szállás birtokosának a neve egyben magát a változó helyű szállást is jelentette. Mindez egyébiránt azt is jelenti, hogy az ilyen típusú településnevek korhatározóak, hiszen a névadási mód egyértelműen a nomád életformához kapcsolható. Magyarországon a X—XII. században lehetett általános (Szent László királynak például még törvényt kellett hoznia arról, hogy a település nem költözhet el a templom mellől, azaz ekkor még mindennapi dolog lehetett, hogy a falu helye egy adott területen belül ugyan, de gyakran változhatott), bár meg kell jegyeznünk, hogy mivel nomád gazdálkodást és életmódot folytató népek - hogy csak a legismertebbeket említsük: a besenyők, az úzok és a kunok később is betelepültek az országba, a névtípus későbbi eredetű is lehet. A magyarság lakta területeken mindenesetre a XIII. században váltja fel az újabb névtípus

5 (amelyre egyébként szintén van helyi példánk: ez a Szirma határában feküdt Koromháza neve, amely úgy jött létre, hogy a Korom személynévhez a -háza utótag csatlakozott). Még érdekesebb a „sin'ma" közszó személynévvé válása, amely ugyancsak a nomádok világába, pontosabban a hitvilágába vezet bennünket. E népek körében ugyanis mindmáig szokás olyan nevet adni az újszülöttnek, amely annak jelentéktelenségére, érdektelenségére utal és ezáltal arra szolgál, hogy megtévessze a gonosz szellemeket: hiszen azt sugallja, hogy a gyermek a szülőknek nem igazán fontos, következésképpen elvesztése sem okozna nekik fájdalmat. A néprajztudomány a 5 Kálmán Béla, 1973. 158. p.