Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak. Miskolc - Hortobágy 1952-1953 - Borsodi Levéltári Füzetek 42. (Miskolc, 2003)
A „SZOCIÁLIS TÁBOR" - A tábor rendje és őrei
sítását segítsék elő az állami gazdaságok igazgatóival való szoros együttműködés alapján. Ugyanakkor egy pillanatig se feledkezzenek meg arról, hogy a telepesekre vonatkozó szabadságkorlátozó intézkedéseket minden körülmények között betarttassák. " 208 A telepesek őrzésére általában egy szakasz rendőrt rendeltek ki, akik félautomata fegyverekkel voltak felszerelve. Napközben a táborban mindig maradt egy-egy rendőr, a többiek a területen járőröztek vagy pihentek. Szinte minden viszszaemlékezésben olvashatunk valamilyen fenyítésről, atrocitásról. Ezek skálája elég szélesnek bizonyult például: „létszámellenőrzés februárban, hóban, csak úgy, mezítláb kizavarva mindenkit. Álltunk és megszámoltak, és ugye mindenki toporgott, mert a lába fázott. Akkor káromkodott az őr, hogy ne mocorogjanak, mert nem tudom megszámolni magukat, és akkor újra kezdte. Egész addig - ötször-hatszor, míg az embernek már majdnem kékre fagyott a lába."™ Verések is előfordultak az erre a célra elkülönített helyiségben: „oda kellett menni ezeknek, akiket rajta kaptak valamin, vagy valamilyen vétséget követtek el, ill. oda vitték le őket. Volt, amelyik egy nap múlva jött vissza, volt, amelyik kettő nap múlva. Hogy mi történt velük, azt nem volt szabad elmondani nekik. Szigorúan meghagyták. De a saját vérüket, azt maguknak kellett feltakarítani a fogda faláról meg a padlózatról." 210 A rendőrök viselkedése táboronként változó, a kócspusztai és ebesi tábor hírhedt volt a kegyetlenkedésekről. Sajnos ezekben a táborokban a rendszeres verés lassan megszokottá vált. Tudunk azonban súlyosabb esetről is. Csöke Sándor 211 visszaemlékezéséből idézünk: „Tudtam a felnőttekkel szembeni kegyetlenkedésekről is. így például Hegedűs Bácsi halálának valódi okáról is, aki egy elfogott levélben a rendőröket szarházinak nevezte. Halálra rugdosták. Haláltusája szörnyű lehetett, mert azok közül, akik akkor 208 MOL XIX-B-l-j 140. 0012/1953.1952. 07. 29-i rendelet 209 Bertók Gy. Balázs visszaemlékezése - Gulyás. 1989.: 172. p. 210 Krátky István illetve Lúgos István visszaemlékezése - Gulyás. 1989.: 187. p. 211 Cs. S. Tiszagyenda - Kormópusztán volt