Kárpáti Béla: Miskolci várostörténeti kalendárium 133-1960 - Borsodi Levéltári Füzetek 39. (Miskolc, 2001)

Apropók

ról) az Arany Corona nevet. A kincstár 1877-ben adja el a városnak (több vendéglő és malom együttesével) 337.000 Ft-ért. 1880-tól a város bérleteként jelentős jövedelmi forrás. Ekként kerül 1907-ben, a Miskolcra 1898 települt Böczögő József birtokába, aki 1938-ig fel­virágoztatta a miskolci Koronát. Legendáját Krúdy Gyula és Márai Sándor regényei őrzik: bukását (Böczögő bukását) a hálátlanság példájaként emlegetjük. A Korona a város történelmének szinte minden sorspillanatá­nak lenyomatát őrzi. Látott királyt, főhercegeket, grófokat, híres zenészeket, írókat. (Jut eszembe: az 1929. március l-jén a miskolci Nyugat-est alkalmával Böczögő adott autóbuszt Babits, Kosztolá­nyi, Nagy Endre és Gellért Oszkár lillafüredi kirándulásához. A ki­szuperált járgány csak szuszogva ért céljához. Ekkor mondta Kosztolányi, hogy: „Valósággal böcög ez a kocsi.") Böczögő az évek során ura lett a tapolcai Anna szállónak, ugyanott szőlőt vett, s a felesége által vezetett konyha is híressé tette „a mindig mosolygó, kipödrött bajszú, hasas-vállas" vendég­lőst. 1929 januárjában kibővíti a szállót, megnyitja a „fehér termet". S ekkor: megmozdul alatta a föld. Az egész azzal kezdődött, hogy 1926-ban a Speyer-kölcsön hatására felújítják az (1913-ban már felmerült) álomtervet: hogy a Korona mellett egy hatalmas (szállót, éttermet, fürdőt és mozit magába fogadó) népszórakoztató kombi­nátot építenek. Időközben azonban (a panamák sorozatában) csődbe ment a városvezetés „magánbukszája", az Apolló mozi. 1930-ban - hogy mentsék, ami menthető - beköltöztették a mozit a Koronára. (Ekkortól kezdik Koronának nevezni az Apollót.) Per­sze, a fűtés, a belső renoválás a Böczögő gondja. Az álompalotára ugyan nincs pénz, a Hodobay-éra megbukott, de a szálloda meg­rendelt átépítése folyik. Böczögőnek fizetnie kell, rámegy a tapol­cai bérlet, a szőlő, s mire az átépítés (a borozó és konyha) 1938-ra elkészül, Böczögőt árverezik és - kilakoltatják. Hiába indul sajtó­kampány a védelmében, hiába kiált teátrális hangon kegyelemért Gundel Károly, a Magyar Szállodások és Vendéglátók Országos Szövetségének elnöke („Kérve fordulunk feléd, Miskolc! Ne hagy­játok becsukni a Korona kapuját!"), a már „fegyverkező" városve­zetés annak adja a Koronát, aki tőkéjével megmenti az adósságba süllyedő hajót: a szállót a lillafüredi Lilla és Palota Szálló bérlői ve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom