Kárpáti Béla: Miskolci várostörténeti kalendárium 133-1960 - Borsodi Levéltári Füzetek 39. (Miskolc, 2001)

Tárgy- és időjegyzék

1942. július 2-án kötötték meg az elsó' „távesküvőt" Miskolcon. Az Ukrajnában harcoló Irgang Gyula vasgyári asztalos kötött táv­házasságot Takács Gizella miskolci leánnyal. 1949. július 2-án nyílt meg - ünnepélyes keretek között - Mis­kolcon az Állami Áruház (a Kossuth és a Széchenyi utca sarkán, a felújított Pannónia étterem és szálló helyén.) A megnyitón Bognár József, volt belkereskedelmi miniszter tartott ünnepi beszédet. 1957. július 2-án avatták fel Herman Ottó szobrát a régi (Pap­szer utcai) múzeumépület előtt. A Miskolci Hét keretében tartott avatóünnepségen Mihályfi Ernő művelődésügyi miniszterhelyet­tes szónokolt. A szobor alkotójának, az akkor már beteg Med­gyessy Ferencnek ez volt az utolsó előtti szobra. Az ünnepségen Horváth Gyula színművész mondta el Borsodi Gyula miskolci költő versét. 1890. július 3-án mutatták be Miskolcon az első fonográfot. A korabeli újsághír szerint „Az Edison-fonográfot bemutatja Csillagh nevű úr, melyet Melczer alispán és Lévay József főjegyző is nagy elragadtatással hallgat." 1955. július 3. (Eszakmagyarország) felavatták a vasgyári sza­badtéri színpadot (a Szabadság kertben), a diósgyőri művész­együttes közreműködésével. 1926. július 6-án 11 órakor kezdődött ifj. dr. Mikszáth Kál­mánnak (a nagy magyar író idősebb fiának) Miskolc város főispáni hivatalába való beiktatása. (^Apropók!) 1389. július 7-én kelt Miskolc első pecsétnyomata, a Zsigmond királytól nyert ún. zöld pecsét. 1849. július 7-én az orosz cár születésnapját az oroszok nagy ágyúdörgések közepette ünnepelték Miskolcon. A görög egyház udvarán nagy ünnepséget tartottak. 1953. július 7-én kezdték és 17-én (baleset miatt) hagyták abba a répáshutai Pénz-patak víznyelő barlangjának feltárását. Jakucs László és barlangkutató csoportja akkor 144 méter mélységben Eu­rópa legnagyobb föld alatti vízesését fedezték fel. (A festett víz ak-

Next

/
Oldalképek
Tartalom