Kárpáti Béla: Miskolci várostörténeti kalendárium 133-1960 - Borsodi Levéltári Füzetek 39. (Miskolc, 2001)
Apropók
November l-jén (a Dunántúli Nemzeti Tanács példájára) Miskolcon is megalakul a többpárti jellegű önkormányzati szerv (a tanácsok helyett), a Miskolci Nemzeti Bizottság, melynek elnöke a '49-ben nyugdíjazott polgármester, dr. Gálffy Imre, helyettese Kádár Lajos, titkára Tóth Dezső lett. A Miskolcon is bekövetkezett szovjet megszállás hatására a legsürgetőbb politikai követelés az ország függetlensége és a Varsói Szerződésből való kilépésünk lett. Hiába követték azonban széleskörű támogatások Nagy Imre ez ügyben folytatott tárgyalásait, hiába volt a magyar írók segélykiáltása a világ értelmiségéhez, november 4-e fekete vasárnapja lett a magyar forradalomnak. Hiába kapott volna menlevelet a 8 tagú miskolci delegáció a fővárosba (a Rudolf laktanyában székelő szovjet katonai parancsnoktól, ha: felesküsznek a szovjet fegyverek árnyékában megalakult Kádárkormányra), őket rövid úton letartóztatták, mert az aláírást megtagadták. A megalakított Munkás-Paraszt Forradalmi Kormány sorozatos intézkedései nyomán megindult a még mindig sztrájkol(gat)ó munkástanácsok folyamatos leszerelése-letartóztatása, s a pufajkás „Kádár-huszárok" (Rendfenntartó Zászlóalj) katonai segítségével elkezdődött a forradalmi helyzet „konszolidációja". A vasgyári kolónia Nagy-Miskolc település-történetének eddig fel nem tárt etapjának leírásával eleddig adós maradt a várostörténet. Ezt az adósságot most Olajos Csaba A Diósgyőr-vasgyári kolónia c. tanulmánya alapján (megjelent az Északkelet-Magyarország c. folyóirat 2000. 4. 5. számában) itt igyekszünk törleszteni. A vasgyári kolónia 1868-ban, Diósgyőr lakóterületén alakult ki. A kolónia igazgatását - a gyárhoz tartozó településrészekkel együtt - helyettes bíró irányította. Már 1874-ben, -- a kolónia kialakulását követő 6 év után - mozgalom indult a telep önálló községi státusa érdekében. Ez ügyben kelt folyamodványukat azonban a Borsod megyei közgyűlés 1874. február 13-i, illetve augusztus 5.-i ülésén - formális hiányosságokra utalva - elutasította.