Hőgye István: Kazinczy Ferenc és családjára vonatkozó iratok, dokumentumok Zemplén Vármegye Levéltárában - Borsodi Levéltári Füzetek 30. (Sátoraljaújhely, 1990)

tők az ott levő asztalokon. Ennélfogva nyilván kötelességemmé tették, hogy átvizsgálván már mind a két szobát és azokat is, melyek annak végzése közben kerültek oda, ami ehhez, a reám későbben bízott munkálathoz, megkívántatik, állítsam egybe jegyzékét a mi levelestárunk irományainak, a melyeket onnan el lehet távolítani a közügy és magánosok kára nélkül, és hogy azoknak mutatókönyvét terjesszem az avégből kirendelendő küldöttség bírálata alá. Tehát magamra vállalván ezt a munkát, azt véltem főfeladatomnak, hogy az irományok férőhelye minél tágasabb és téresebb legyen^ meg aztán, hogy innen semmi olyas ki ne selejtezödjék, a mi hasznos lehet és az 6 óságában rejlik a becse, ami követeli, hogy a kevésbé szükségeseket is értékeseknek tartsuk és ami hallgatagul int bennünket, hogy évek múltával azok is óságok lesznek, amelyek nekünk még újságok. Ennélfogva tehát, ha a jogszalgáltatásbeliek és a büntető ügyieknek kiselejtezésében kelletén és szabadján túl bőkezű vagyok, sőt még tékozlónak is tarthattak engem: nem foghatják rám, hogy a közigazgatásbeliek gyűjteményéből csak azokat is száműztem volna, amely írások már most elköltözhettek volna a maguk helyéről és a jövendő kor ítélete szerint a legbizonyosabban el is fognak vándorolni. Ugyanezt látjuk szokásba jönni a magasabb hatóságoknak levelestáraiban, melyek a hasznavehetetleneket, hatvan év múltán, a maguk kebeléből szintén kidobják. A nagyobb szoba őrzi, a minden mástól elkülönített nemesi és az úrbéri ügyeken kívül, nemcsak az ú. n. folyóügyeket, de azokat is, melyek a letűnt idők emlékezetét szemléltetik. Ezeket az utóbbiakat én, az 1558. évtől kezdve, mely ennek az archívumnak írásai közt a legrégibb, 1777-ig, a folyóügyektől elkülönítendóknek véltem, hogy minden használaton kívül esvén, ne foglalják el a helyet az ujabban érkezőktől és hogy az ős időknek ezek a tiszteletes ereklyéi, nemcsak Zemplén vármegyének, de magának a magyar nemzetnek is drága kincsei, a végenyészettói megóvassanak és hogy azok a jövendő évszázaknak, abban az ép állapotban, melynek most örvendenek és még nem egész rongyosan és elnyűtten átadathassanak. így történt, hogy ezek a történeti tárgyúak a polcoknak tetején félretétetvén, a rekeszeknek nem csekély része, a melyekben az iratcsomőknak a 150-238. számai voltak elhelyezve (az előző 1-150 számok a nemesi ügyeket foglalják magukban) használatba került.