Kováts Dénesné: Zemplén megyei országgyűlési követválasztások 1861–1910 - Borsodi Levéltári Füzetek 27. (Miskolc, 1989)
VÁLOGATOTT DOKUMENTUMOK
egybegyülekezett választó közönséget a szólás és vélemény • szabadság kölcsönös tiszteletbeni tartására és a törvény és nemzeti becsület oltalma alá helyhezett jó rendfenntartására figyelmeztetve, az 1848. V.t.c. 27.§-a értelmében felszólítottam, hogy azon egyéneket, kiket képviselőül megválasztani kívánnak, nevezzék meg, s jelöljék ki. Mely felhívásra Sóhalmi János urat, tállyai lakost, s az 1861-i országgyűlésen e kerület volt képviselőjét, Zalay István urat, legyesbényei lakost és közbirtokost, végre Vécsei Oláh Károly urat, tokaji lakost és közbirtokost ajánlották, és miután az elnöki felszólításra ezeken kívül senki mást kijelölni nem kívántak, és mindenik párt részéről a választásnak szavazásra bocsájtása az illető követjelöltek neveinek hangoztatásával követeltetett, felszólítottam a követ jelölőket, mi szerént az 1848. V. t.c. értelmében a szavazatszedő küldöttség kiegészítéséhez két egyéneket nevezzenek ki. Ezen előleges intézkedések után a rendnek könnyebben eszközölhető fenntartása tekintetéből a pártokat oda utasítottam, hogy az a végetti kijelelt helyeken egymástól elkülönített állomásaikat foglalják el. És hogy az eképpen elkülönözött pártok az összveütközésnek minden lehetőségét kikerülhessék, felkértem a T. központiválasztmány intézkedése folytán, a rend fenntartása végett megjelent, egy vadász századból álló es. kir. katonaság vezénylőjét, Gróf Warmbrand százados urat, miszerént az elkülönözött három pártok között úgy állítsa fel a vezénylete alatt lévő katonaságot, hogy egymással ne érintkezhessenek. Midőn ezek megtörténtek, a szavazás megkezdetett oly módon, hogy legelébb a mádi közönség azon méltányos oknál fogva szavazott, mivel a mádi elöljárók abbeli kéréssel járultak hozzám, hogy tűzhelyüket ily körülmények között huzamosabb ideig felügyelet nélkül hagyni veszélyesnek tartják. A többi választó községek szavazat rendje pedig nehogy e tekintetbe egyik vagy másik párt képzelt előny nyújtás miatt panaszt emelhessen, sorshúzás útján akképpen ütött ki, hogy Mád község első helyen kivé•telt formálván, utána Rátka, Legyesbénye, Golop, Tokaj,