Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)
Petercsák Tivadar: Állattartási adatok a paraszti közbirtokosságok levéltári dokumentumaiban
legelőrendtartást a tagok az alakuló közgyűlésen fogadták el. Ezután véleményezte és hagyta jóvá a vármegyei Közigazgatási Bizottság, majd a Földművelésügyi Minisztérium.5 A közgyűlési jegyzőkönyvek, legelőrendtartások tartalmazzák a legelőre hajtható állatok számát és a legelőhöz való jogosultság mértékét. A társulat tagjai a közös tulajdonú legelőből az illetőségen alapuló legelőjog, legeltetési jog révén részesedtek. A legelőjog eredetileg a szántóföldhöz, a telki állományhoz tartozott, és a jobbágyfelszabadítás utáni legelőelkülönítéskor egy-egy gazda birtoka után járó legelőnek a közösből ráeső eszmei részét jelentette. Felsőtárkányban egy fél fértél fold (4 kát. hold) után 2 legelő illetőség, Bélapátfalván és Nosz- vajon 4 hold szántó után, Abasáron Vs telek után egy legelő illetőség járt. Mezőtárkányban az 1892-ben elfogadott legelőszabályozás szerint minden egész telek után 10 legeltetési jog illette meg a gazdát.6 A Szuha-völgyben 2 hold ingatlan után, Diósgyőrben és az abaúji Hegyközben rendszerint 3 kát. hold (nyolcad telek) után járt egy legelőjog.7 Kálban 600, Egerfarmoson 893, Szentdomonkoson 1408 négyszögölben adták meg az egy illetőség mértékét.8 Az abaúji Hegyközben Alsóregmecen 1,228 kát. hold, Mikóházán 1,664 kát. hold, Vily- ben 1,06 kát. hold, Filkeházán 999 négyszögöl, Hollóházán 161,5 négyszögöl, Nyíriben 1225 négyszögöl, Pálházán 1200 négyszögöl volt az egy joghoz tartozó legelő a 20. század első felében.9 A legtöbb faluban külön tartották számon az egykori jobbágytelek, illetve zsellértelek után juttatott legelőjogot. Noszvajon 1928-ban 150 földes illetőség mellett 267 zsellér illetőség volt, Nagyvisnyón pedig 1936-ban a 37 3á úrbéri telek után 302 illetőség, a 6 zsellértelek után 48 illetőség, az 1 lelkészi telek után 8 jog, a fél tanítói és jegyzői telek után 4-4 legelőjog járt.10 Az egyes közbirtokosságok névjegyzékben rögzítették a tagoknak járó illetőség számát. A káli zsellérbirtokosoknál 1-6 legelőilletmény volt tagonként, s így a 90 birtokosnak 132 legelőilletménye volt.11 Az 5 PETERCSÁK Tivadar 2003. 113-130. 6 HML V-258/1.; V-201/a/5. 7 BLM XIII. 108/932. Vö: PETERCSÁK Tivadar 1999. 935. 8 HML IV-414/17.; V-242/51/2. 9 BLSIV/3. 431.; XV/17., 83.; BLM IV. B. 409., 136., 211., 261. 10 HML V-263/1.; V-276/b/l. n HML V-242/51. 234