Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)

Kapusi Krisztián: Miskolci városrajzolatok 1867-1871

tett kőcsatomája s korcsma ajtajával"- e sorokkal indult a belügymi­niszternek címzett képviselőtestületi felirat, mely a Lúci kocsma vá­rosi tulajdonba bocsátását, egyszersmind elbontását, területének - a Szinvát és a főutcát összekötő - közzé alakítását kívánta elérni.41 Lónyay Menyhért személyesen utazott keresztül Miskolcon 1869 szeptemberében, a pénzügyminisztert fogadó városi küldöttség pedig nem mulasztotta el a remek alkalmat informálisan is szóba hozni a „Lúczi korcsma elhányatása" kérdését. Célt ért a lobbi: a közgyűlés 1870 májusában értesült arról, hogy 2115 forint 50 krajcár - a diósgyő­ri koronauradalom kasszájába fizetendő - megváltási díj ellenében átveheti a kocsmát, annak feltételével, hogy lebontja az épületet és nem emel a helyére hasonló funkciójú létesítményt. Eltűnt a förtelmes Lúci kocsma s ennek annyira örült a szomszédos Miskolci Takarék- pénztár, hogy magára vállalta a bontási és a kisajátítási költségek megfizetését.42 Egy sarokkal lejjebb, a Széchenyi és Vereshíd (mai Kazinczy) ut­cák találkozásánál állt a - korabeli irat szerint - „félromban heverő" Három Rózsa fogadó. Szintén a diósgyőri koronauradalom jószága volt, és 1869 elején elterjedt, hogy „az idén újraépíttetni céloztatik, s az 1843-ik évi tűzvész óta a Piac utca dísztelenítésére szolgált 41 B.-A.-Z. M. Lt. IV. 1601/b. 115/1869. Az egykori Lúci kocsma helyén halad tehát napjainkban a díszes Kandia köz. 42 B.-A.-Z. M. Lt. IV. 1601/a. 55/1870. Lónyay Menyhért (1822. január 6. - 1884. no­vember 3.) így igen népszerűvé vált Miskolcon. Tegyük hozzá: a pénzügyminiszter nem csak a Lúci kocsma ügyében bizonyult segítőkésznek, hanem az új városháza létrejöttében is jelentős volt a szerepe, mivel Miskolc az ő engedélyével fordíthatta építkezésre a fogyasztási adó összegét. Losonczi Farkas Károly főbíró az 1871. ja­nuár 16-i díszbeszédében így kezdte a köszönetnyilvánítások sorát: első „helyen kell felemlítenem Lónyay Menyhért urat, ő nagyméltóságát, hazánk volt pénz­ügyminiszterét, ki nyomasztó anyagi helyzetű városunknak minden hozzá intézett esedezése alkalmával (...) eléggé bölcs és kegyes volt belátni, miszerint oly közsé­get, melytől a sors az anyagi erőt és tehetséget elvonta, de amely már fekvésénél fogva is a hazai ipar és kereskedelmi téren egy jelentékeny pontot képezvén, s mint ilyen, egy emelkedő jövőnek nézvén elébe, csinosulás tekintetéből a közvélemény követelményének valóságos erkölcsi nyomása alatt áll, gyámolítani közérdekű ha­zafiúi kötelesség, és akinek éppen ily nemű jótevő figyelme adta a módot kezeink­be, hogy ezen ház felépítésére szükségelt alapot összeszerezhessük". Családi hátte­re, magánélete is szimpatikussá tette a pénzügyminiszter, utóbb (1871. november 14. és 1872. december 4. között) miniszterelnök személyét, ugyanis Lónyay „felesé­gét, a tehetős, ám polgári családból származó Kappel Emíliát a hagyományos arisz­tokrácia nem fogadta köreibe (tulajdonképpen a csupán egy évvel korábban grófi címmel jutalmazott férjét sem)", Id. CIEGER András 2004. 324. 224

Next

/
Oldalképek
Tartalom