Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)
Faragó Tamás: Hivatal, rokonság, kommunikáció (Adalékok az értelmis égi léthez a 18. század közepén)
Negyedik sík: egyéni vonal. Hősünk személyleírása szerint előnytelen megjelenésű. Nem túl jó a fizikai állapota („gyönge szavú", „meghaggott ábrázatú, sovány vékony testű") és rosszul öltözött (rongyos mentéjű, nadrágja állandóan leesni akar róla s valószínű, hogy a macskaprém süveg sem tartozik a korszak drága ruhadarabjai közé), ami egyszerre jelenti a viszonylagos szegénységet, valamint az öltözködésre, fizikai állapotra való nem kellő mértékű odafigyelést. Nem tűnik túlságosan talpraesettnek sem. Már kiállított nemesi bizonyságle veiét csak nyolc év múlva veszi kézhez, csak új hivatala megszerzése után - melyhez a mai kor kifejezésével élve szolgálati lakás is járt - négy hónappal tudja feleségét és gyermekeit maga után hozatni. Ugyanakkor társadalmi értelemben mégis élvez bizonyos respektust. A körözés is kiemeli nyelvtudását, s a kihallgatást végző borsodi szolgabíró tisztelettel bánik vele: nem tegezi, mint általában az elfogottakat szokás volt, hanem „kend"-nek szólítja, s a kötelező egy vallomásra történő felszólításon túlmenően nem próbálja meg szavát kétségbe vonni. Vagyis mindennel együtt Fekete Zsigmondot környezete alighanem respektálja, bár egyúttal magától meg is különbözteti - az értelmiségi mintha még a nemeslevél birtokában is valahogy egy kívülálló csodabogár lenne. Összegezés Az itt tárgyalt eset a korszakban egyáltalán nem tekinthető egyedinek. Maga a protestáns - katolikus felekezeti vetélkedés, illetőleg az ebbe (főként katolikus oldalról) beavatkozó közigazgatás is tömegeket érint, ezen belül különösképpen érintettek a református és evangélikus gyülekezetek élein álló lelkészek és tanítók. A 18. század értelmisége, Fekete Zsigmondhoz, hasonlóan 30 százalékban pap, további 30 százalékban nemesi származású és összességében felük hitéleti illetve nevelő funkciót lát el. Noha kisebbségük protestáns, a magyarlakta vidékeken (főként az Ausztriától távolabbra eső területeken) ez akkoriban igen jelentős létszámot és arányt jelent. Fekete Zsigmond ügye ugyanakkor arra is rámutat, hogy a 18. század közepi magyarországi társadalomban az értelmiség még igen messze áll az elittől mind pozícióját, mind vagyoni helyzetét tekintve. Ha nincs egy nagyobb földbirtokos vagy az államhatalom közvetlen szolgálatában, vagy nem örökölt külön saját vagyont, hanem bérből - fizetésből él, akkor szűkös életkörülményekkel kénytelen megelégedni. Ha pedig kisebbségi csoporthoz tartozik, és szembekerül a hatalommal, akkor 113
