Levéltári évköny 12-13. (Miskolc, 2005)

Gyulai Éva: A Zsámboky-címer mint embléma - Adalékok az őrdaru (grus vigilans) heraldikájához

A Zsámboky-címer mint embléma Adalékok az őrdaru [grus vigilans) heraldikájához GYULAI ÉVA Zsámboky emblémája A heraldika legtöbb címerképének szimbolikája, ha volt is ilyen, a címerek adományozása és viselése során már elhalványult, az eredeti jelentésre vagy jelentőségre csak homályosan emlékezett a közvélemény, sőt ez legtöbbször rejtve is maradt. A címerszimbolika csak ritkán jelenik meg expressis verbis az armálisokban, címerképet inkább divat vagy valamely társadalmi minta alapján választottak az adományért folyamodók, mint a szimbólum iránti tudatosságból, bár a címer mint viselője jelképe, sőt helyettesítője mindig hordozott bizonyos szimbolikus jelentést, s ez a szimbólum része lett a címert elnyerő személy és családja kultuszának, mentalitásának. Az egyértelmű és mindenki által ismert jelképet hordozó 16-17. századi magyarországi címerképek, mint a fegyveres félkar, oroszlán, mesterségjelvény stb. mellett voltak olyanok is - mitológiai lények, képzelet-szülte állatok -, melyek ismerete vagy felismerése bizonyos képzettséget, de legalábbis tudást feltételezett, hiszen saját környezetében senki sem találkozott griffel vagy egyszarvúval. Hasonlóan enigmatikus lehetett az a népszerű címerkép, amelyben egy fél lábon álló daru egyik lábával követ tart. Mivel hasonló jelenetnek nem lehettek tanúi a középkor végi és kora újkori emberek, akármilyen jól ismerték is az erdők-mezők faunáját, a természeti megfigyelésekkel ellentétes ábrázolás feltételezte a jelenet szimbolikus tartalmát, s ha valaki ezt választotta címeréül, tudnia kellett, hogy a címerkép mögöttes tartalmakat rejt, még ha nem is volt tudatában, hogy melyek ezek. A humanista emblémakultusz és emblémaköltészet divatjának terjedésével az ábrázolás nevet is kapott, s az őrdaru (latinul: grus vigilans), illetve az őrizet, éberség, őrség (olaszul: vigilanza) elnevezéssel illették. Az őrdaru mint embléma, vagyis rövid, morális tartalmú költeménnyel kísért metszetes képecske állandó szereplője lett a 16. (és 17.) századi reneszánsz és barokk képes albumoknak, ugyanakkor töretlen volt címerképi népszerűsége is, vagyis olyan ikonográfiái motívummal, irodalmi toposszal állunk szemben, amely a kora újkori műveltségben a költészet, a grafika, a könyvkultúra és a heraldika metszéspontjában is megjelenik. Bár a humanista emblémáskönyvek latin költeményei csak az írástudó elithez juthattak el, igaz, az albumokban közölt metszeteket a széle-