Levéltári évköny 12-13. (Miskolc, 2005)

Veres László: Vallon telepek és telepesek Észak-Magyarországon a XV.-XVI. században

A vallon szőlészet és borászat emlékei Észak-Magyarországon VERES LÁSZLÓ A magyarság egyes ótörök eredetű szavai (bor, szőlő, szűr, seprű) arra engednek következtetni, hogy ezzel a kultúrával elődeink már a honfoglalás előtti évszázadokban megismerkedhettek. A IX. század végén a Kárpátmedencében megtelepedett magyarság sokáig a keleti szőlőkultúra termelői módszereit és eszközeit alkalmazta. A régi, magyarnak vélt szőlőfajta erőteljes növekedésű volt, ezért hosszúra metszést igényelt. A kúszó szőlő termesztéséből adódóan a felső rügyek voltak termékenyek, tehát az ezekből fejlődött hajtások hoztak fürtöket. Az ilyen szőlők folyamatosan teremtek. A szőlőművesnek legfeljebb a letermett, felesleges liánrészt kellett levágni. A szőlő tövének müvelése is egyszerű volt: a tövek körüli talaj megmunkálására, gyomirtásra fából készített és vasalt ásópapucsos ásót használtak. A magyar honfoglalókat jellemező keleti szőlő-borkultúra a pincékben és fahordókban történő tárolást nem alkalmazta, hasonlóképpen a dongás fa tárolóedényeket készítő mesterségeket sem ismerték. A magyar állam és a latin rítusú egyház megszervezése István király nevéhez fűződött, akinek 1083-ban bekövetkezett szentté avatása is ennek eredményességét, elismerését mutatta. A keresztény vallás és egyház, valamint a szőlő, bor rituális szerepe, kapcsolata közismert. Ennek hatására I. István és az utána következő uralkodók, komoly erőfeszítéseket tettek a minőségi termést eredményező nyugati szőlő és borkultúra elterjesztésére, fejlesztésére. E célok megvalósításában rendkívüli szerep jutott az országba betelepült vagy betelepített vallonoknak, németeknek. Magyarország északi részén a Mátra és a Zempléni hegység déli lejtőit foglalja el az ország két nagyon fontos borvidéke, az egri és a Tokaj-hegyaljai. A nyugati szőlő- és borkultúra meghonosításában fontos szerepet vállaló vallon szőlőművesség emlékanyagát a történettudomány, a nyelvészet, a néprajz és kismértékben a régészet segítségével sorakoztathatjuk elő. A XI-XIV. században vallonok, olaszok és németek több szakaszban érkeztek Eger vidékére és Tokaj-Hegyalj ára. A megtelepült hospesek (vendégek) első csoportja francia-vallon és olasz lehetett, akiket az egykorú források, tudósítások összefoglalóan latinusoknak neveztek, minthogy nyelvük az újlatin, a román nyelvcsaládhoz tartozott. A vallonok adtak nevet a két Eger környéki településnek, Kistályának és Nagytályának és Tokaj-Hegyalja híres mezővárosának, Tállyának. E települések neve a vallon, ófrancia taille