Levéltári évköny 12-13. (Miskolc, 2005)

Somorjai Lehel: Nagy-Miskolc koncepció a XX. század elején

Egyértelművé tette, hogy a megye nem nézi jó szemmel sem az egyik, sem a másik mozgalmat, bár a vasgyári törekvéseket megérti, az „anyatelepülés" egyesülési mozgalmát azonban semmiképp sem hajlandó támogatni: „Hiába küzd Miskolc a csatolás mellett a vármegye, Diósgyőr képviselőinek kivételével, mint egy ember kel fel Miskolc ezen kísérlete ellen, mert nem engedheti, hogy a vármegye területe megcsonkíttassék. "

6 Haller a vármegye nézetét tolmácsolva kifejtette, hogy a diósgyőri képviselők józanabbul is viselkedhetnének ebben a kérdésben, hiszen Miskolcnak nem maga Diósgyőr települése kell (ez számukra kész ráfizetés), hanem a vasgyár. Ajánlja, hogy keressék meg a módot az együtt maradásra pl. úgy, hogy Diósgyőr területét közigazgatási kerületekre osszák fel, s ezek a kerületek önálló ügyintézéssel bírjanak. Végezetül nyomatékosan megállapítja, hogy: „Nem idegen törvényhatóságokhoz kell fordulni, hanem azt a kapcsot kell megkeresni, mely Diósgyőrt a külső részekkel összefogja. " A járás és a megye kifejezett tiltakozása mégsem tántorította el a városi testületet mozgalmától és a 24 tagú bizottságot konkrétan is felhatalmazta arra, hogy a legrövidebb időn belül vegyék fel a kapcsolatot Miskolc thjf. város vezetőségével és a csatlakozási tárgyalásokat mihamarabb kezdjék el. A vármegye érvelésében volt némi igazság, hiszen a korabeli miskolci lapok bő terjedelemben foglalkoztak az egyesülési mozgalommal és a városi közvélemény egy részében jogosan merült fel a gondolat: „Jó, a vasgyár megér minden áldozatot, de minek nekünk Diósgyőr?" „Mit kezdjünk mi Diósgyőrrel?" A miskolci közvélemény másik része viszont kiállt Diósgyőr csatolása mellett: „A csatlakozás kérdésében vesztes csak a vármegye lehet. Ez igaz. És éppen ezért kell, hogy a vármegye a tényleges veszteségért teljes mértékben és kielégítő módon kárpótoltassék. Ez az egész válási és csatolási kérdés nagyon fontos és nagyon nehéz. Higgadtan, nyugodtan és szenvedélyesség nélkül, de roppant körültekintéssel kell kezelni. De egy dolog bizonyos. Ez az egy dolog pedig az, hogy Miskolcz város közönségének teljes erejével, erejének teljes megfeszítésével törekednie kell, hogy Diósgyőr és vele a vasgyár Miskolcz városához csatoltassék. Ennek az eredménynek az eléréséért nincs áldozat, amelyet kézséggel és gondolkodás nélkül meg ne kellene hozni. Ha pedig valaki erre azt mondaná, hogy: - Jó a vasgyár megér minden áldozatot, de minek nekünk Diósgyőr? Mit kezdjünk 6 Diósgyőr és Vasgyári Hírlap, 1909. július 19.