Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)

Fazekas Csaba: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei adalékok a „kádári konszolidáció" egyházpolitikájához

hetők, mint az iskolai hitoktatás, ezért nagyobb figyelemmel kell ezek felé az oktatási lehetőségek felé fordulni, mert a hittanra való beiratkozások száma évről évre csökken ugyan, de a templomi katekézis félórák igénybevétele ugyanilyen arányban növekszik. Ez azt jelenti, hogy a papság a templomi katekézis alkalmakon látja megoldhatónak az ifjúság felé való törekvéseit. A legújabb megállapítások szerint a papság nem tartja be sem az időtartamot, sem pedig a tanítási formát, ellenkezőleg, van olyan templom, ahol a pap korlátlan óraszámban foglalkozik az ifjúsággal. Megállapítható tehát, hogy a papság igyekszik a templomba tömöríteni az ifjúságot, mert az azokkal való foglalkozás itt teljesen ellenőrzés-mentes és így nagyobb lehetőségeket biztosít. Éppen ennek a jelenségnek a figyelembevételével kell arra az álláspontra helyezkednünk, hogy az iskolai hitoktatás megszüntetése még korai lenne, bár azt vidéki államigazgatási tényezők [sic!] - úgy mint tanácselnökök és egyéb vezető beosztásban dolgozó elvtársak - többször hangoztatják, hogy miért adunk lehetőséget az egyházaknak arra, hogy államilag biztosított helyeken mintegy szervezetten adjuk át nekik iskolai tanítás után a gyermekeket hittanoktatásra. Az egyházpolitikai munka sajátossága, hogy nap mint nap változnak azok a módszerek, melyekkel a papság igyekszik a hívek tömegét megtartani, illetve amilyen módszerekkel harcol a lelkek megtartásáért. Amilyen mértékben a nemzetközi politikai helyzet a szocializmus javára tolódik el, olyan mértékben igyekszik a papság a módszereit finomítani. Tény azonban, hogy ez nem öntudat, vagy akarat részükről, hanem kényszerhelyzet, beletörődés a változhatatlanba. Ilyen módszerük, hogy pl. a hívek felé azt hangoztatják: „kérem, mi fix fizetést kapunk az államtól, hát akkor nem kell félni attól, hogy templomba jöjjenek, vagy hogy az egyháztagsági adót fizessék, hiszen még az állam is fizet az egyháznak". Vagy pl. amikor azt hangoztatják, hogy: „Kérem, ma már nem érdekes, hogy ha valaki templomba megy, mert hiszen láthatják, hogy az állam mennyire becsüli a papságot, hiszen a külügyminiszterünk is püspök volt és most legújabban az országgyűlés alelnöke is katolikus főpap." Sokszor politikai idézetekkel és különböző felszólalásokkal igyekeznek még a kommunistákat is túlszárnyalni, ami eléggé megtévesztő és igen figyelmes és jól képzett vezető papok irányítják mindezt. Az egyházpolitikai munkában az ellenforradalom után állami támogatással létrejött az ún. papi békemozgalom, amit már az 1958-as választásoknál igen jól tudtunk használni. Igaz ugyan, hogy abban az időben a különböző papi csoportok gyárakban és termelőszövetkezetekben történt látogatása az egész papságra olyan hatással volt, hogy utána nem győztük ezirányú igényeiket leszerelni. Megyénkben most is működik a Hazafias Népfront Katolikus Bizottsága 24 taggal, és ez a bizottság van hivatva a megyében élő katolikus papság felé a békemunkát megszervezni. Ez a 24 tag a megyének különböző területéről van beválasztva és minden egyike [sic!] valamilyen egyházi méltóságot visel. így tekintélyüknél fogva aránylag könnyen lehet a megye papságát különböző alkalmakra megmozdítani. Ugyancsak folyik megyénkben is az ún. tájékoztató előadássorozat, melynek keretében évente 5 előadást hallgathatnak meg a papok különböző nemzetközi vagy speciális magyar vonatkozású kérdésekről. Az ezévi utolsó előadás június 5-én és 6-án lesz részükre megtartva „A leszerelés és atomeltiltás kérdései" címmel. A papság munkája felé egyik legnagyobb próbatétel volt a mezőgazdaság szocialista átszervezésének időszaka, amikor magatartásuk inkább passzívnak volt mondható. Természetesen akadtak olyan papok is, akik nyíltan kiálltak a nagyüzemi gazdaságok pártolása mellett, de akadtak olyanok is, akik ha nem is személyesen, de prezsbitereiken