Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)

Irha Melinda: Kuláklikvidálás az ötvenes évek elején

osztály diktatúráját támogatja. Ezért a parasztságot meg kell osztani. Először a vezető erejét, jómódú rétegét kell tőkésnek, kizsákmányolónak minősíteni, szembeállítva a falu többi rétegével. Ez az első szelet. Ezt kell először likvidálni, hogy utána likvidálható legyen a többi, azaz hogy végül - az eredeti sztálini elképzelés szerint - az egész parasztságot a proletariátussal közös hámba lehessen fogni." 6 A parasztság persze, mint olyan, önmagában véve nem homogén. A politikusok ezzel is tisztában voltak, s megfogalmazták támadásuk ala­nyát: „A parasztság mint osztály nem egységes, a szegény parasztság a munkásosztály legszilárdabb szövetségese, a középparaszt ingadozó, a kulákság halálos ellensége a munkásosztálynak, a falu kizsákmányoló­ja." 7 A kommrmisták álláspontja szerint tehát a kulákság ellenség, amely ellen nemcsak országosan, de helyi szinten is meg kell vívni a harcot. A Borsod Megyei Bizottság üléseinek jegyzőkönyveiből is végig kísérhet­jük ezt a támadást. Elsőként is folyamatosan tanácsokat adnak a megfe­lelő harchoz. „A kulákok elleni harc [nincs] megfelelően irányítva. A szegényparasztság bizonytalan, sőt sok esetben a kulákok befolyása alá kerül. A Járási Bizottságnak meg kell tanulni alkalmazni azt a lenini módszert, mely szerint: támaszkodjrmk a szegényparasztságra, kössünk szövetséget a középparaszttal és egy pillanatra sem szüntessük meg a harcot a kulákság ellen." 8 A kulákokkal szembeni magatartás 1949-re már egyértelművé vált. H. S. megyei titkár a DÉFOSZ munkájának kap­csán jelentette ki: „a kulákokat rá kell szorítani, hogy elvégezze a mun­kát, minden eszközzel, míg ha kell, súlyosabb esetben rendőri eljárást is alkalmazzunk ellenük. Az egyénileg gazdálkodó kis- és középparaszt­oknak is el kell végezniük munkájukat. Velük szemben azonban sem­milyen körülmények között nem szabad kényszerintézkedéseket foga­natosítani, hanem a felvilágosítás és meggyőzés eszközével kell elér­nünk a kis- és középparasztnál, hogy végezzék el feladataikat, sőt ha le­het, azt teljesítsék túl... En azt hiszem, hogy a SZU, mint mindenben, eb­ben is példaképnek kell hogy legyen, és ezt a kérdést annakidején a SZU-ban is így csinálták, tehát nekünk is így kell csinálni." 9 A kulákság ellen bevezetett rendszabályok nem szüntetik meg természetesen a ku­lákságot mint osztályt, „ez még nem is tartozik pillanatnyilag a Párt po­litikájához mindaddig, míg ÁMK-ink és TSZCS-ink nem lesznek olyan 6 TÉNYFELTÁRÓ B. 1991. 84.p. 7 B.-A.-Z. m. Lt. XXXII/5-1. 69. f. 17. s .-A.-Z. m. Lt. XXXII/5-1. 69. f. 17. 9 .-A.-Z. m. Lt. XXXII/5-1. 69. f. 17.

Next

/
Oldalképek
Tartalom