Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)
Dobrossy István: „Miskolc az ország első tervvárosa". A 3 éves terv (1947-1949) előzményei, megvalósítása és következményei
zetjelentés része volt a háztartási állapot, vagyis a gazdasági helyzet jelentése, s részletes tájékoztató a 3 éves terv időarányos végrehajtását. A „különös rész" a földművelésről, tágabb értelemben a mezőgazdaságról szólt, majd az „egyebek" következtek, ami a történések kronológiai felsorolása volt. A hároméves tervről 1948 decemberében megtudjuk, hogy az öthónapos - augusztus december - részletterveket a város „majdnem maradéktalanul" hajtotta végre. A vásárcsarnok és a Kossuth Szálló újjáépítését nem sikerült befejezni, néhány tételnél a fedezet nem volt elegendő, így pl. a Zsarnai telep közvilágításának kiépítését abbahagyták, s a munkálatokat az új költségvetési évben fejezik be, ha megnyílik az új hitelkeret. 1949. januárjában a következők történtek: „A januárra előirányzott tervmrmkálatok folyamatba tétettek. Egyes munkálatok az ismét beállott erős fagy miatt vontatottabban folynak, de lényegesebb fennakadás nem állott elő. A januári tervmunkálatok közül egyedül az előirányzott autóbusz-vásárlásokat nem lehetett végrehajtani, mivel a város a kért miniszteri engedélyt még nem kapta meg." 72 Az 1949. évi tervberuházásokat még 12 hónapra ütemezték, tehát a város a 93 témakörben meghatározott beruházási feladatát 1949. decemberében gondolta befejezni. A havi teendők száma változik, a beruházási összeg viszont 250.000—350.000 forint között mozog, tehát a város pénzügyi finanszírozása egyfajta kiegyensúlyozottságot mutat. Vannak egyszer finanszírozott feladatok, mint pl. autóbuszok vásárlása (120.000 forint), szabadtéri színpad létesítése (40.000 forint), s vannak „áthúzódó" feladatok, mint pl. a Vásárcsarnok, amelynek helyreállítási finanszírozása két részletben történik, vagy a külterületi utak burkolása, amely hét hónapon keresztül folyik. Az 1949. évi feladatok végrehajtására összesen 3.474.100 forintot fordíthatott Miskolc. 73 * * * Miközben a 3 éves terv feladatai 1949. december végéig voltak „programozva", 1949. májusára elkészült a „Miskolc thj. város 5 éves tervének kerületenkénti szétosztásáéról szóló dokumentum. 74 A terv 12 szakterületre bontotta a feladatokat. A mezőgazdaság 10.390.000., a közlekedés 35.442.000., a városrendezés 13.500.000., a városfejlesztés 72 B.-A.-Z. mLt. XXI/b. 73/1949. 73 B.-A.-Z. mLt. XXI/b. 73/1949. 74 B.-A.-Z. mLt. XXI. 511/b. 125/1949.