Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)

Dobrossy István: „Miskolc az ország első tervvárosa". A 3 éves terv (1947-1949) előzményei, megvalósítása és következményei

annyiban esett szó, hogy az ország előtt álló „1949. évi részletterv ... azt mutatja, hogy a közületek három éves tervüket két év és öt hónap alatt nemcsak, hogy megvalósítják, hanem mintegy 20%-kal rúltejesítik/' A hároméves terv célkitűzései megvalósításának biztos tudatában „hala­déktalanul fel kell dolgozni statisztikailag az eddigi eredményeket, ki kell azokat feladatkörönként értékelni. Feladatkörönként a hároméves terv keretének három-négyszeresében keretszámokat kell kidolgozni, és ezen keret számok kitöltésére össze kell gyűjteni a megoldandó problé­mákat és fontossági sorrendben kell azokat összeállítani. Az állami öt­éves terv összeállításához szükséges adatok összegyűjtése végett bizott­ságot kell létesíteni az önkormányzati hatóságok területén működő ál­lami szervekből, melynek tagjai a tiszti főorvos, szociális felügyelő, gaz­dasági felügyelő, államépítészeti hivatal vezetője, tanfelügyelő, th. állat­orvos, szabadművelődési felügyelő, építés- és közmunkaügyi igazgató­ság és szövetkezeti felügyelő, esetleg más szakszervek is. Ezek össze­gyűjtik hatáskörükben a megoldandó feladatokat, hogy a később köz­lendő keret számok figyelembe vételével összeállítsák azokat a javasla­tokat, amelyeket felettes hatóságok útján az Országos Tervhivatalhoz fel fognak terjeszteni." 71 A tervezés előkészítésének lépcsőfokai tehát a következők. A há­roméves terv keretszámainak három-négyszerese a következő tervalap. Ennyi összeghez meg kell találni és rangsorolni kell a feladatokat. Ezt kö­vetően az önkormányzatok megkapják a tényleges keretszámokat, s ezek ismeretében a rangsorolt feladatok közül ami ebbe a keretbe belefér, jóvá­hagyásra fel kell terjeszteni az Országos Tervtanácshoz. A tervtanács jó­váhagyja és finanszírozza feladatok, célkitűzések megvalósítását. A hároméves terv végrehajtásáról és az ötéves terv előkészületeiről pontos információval szolgának azok a polgármesteri jelentések, ame­lyek a belügyminisztérium 617.860/1948. rendelete alapján születtek. A rendelet „a közigazgatás fokozottabb ellenőrzéséről", intézkedett. A je­lentések „általános" és „különös" részből tevődtek össze. Az általános részben be kellett számolni a politikai, a társadalmi, a gazdasági helyzet­ről és az igazgatás legfontosabb eseményeiről (ezek általában személyi kérdések voltak. így innen tudjuk meg, hogy a főispán 1948. decemberé-, ben dr. Hammer Fi dél városi főjegyzőt, egyben tervmegbízottat felfüg­gesztette állásából, s helyére Bojkó József fogalmazót, az újdiósgyőri közigazgatási hatóság vezetőjét „helyettesítette be"). Az általános hely­ei B.-A.-Z mLt. XXI. 511 /b. 1. dob. 9/1949. GA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom