Levéltári Évkönyv 10. (Miskolc, 2000)

G. Jakó Mariann: Levéltár és levéltáros a XIX. században. Adalékok Borsod vármegye levéltárának a XIX. századi történetéhez

a jegyzői Hivatalt illeté s ezek szerint a Levéltárnokra kettős kötelesség nem háramlana." Ezzel, legalábbis elméletben, egy régen folyó vitának vet véget, megszabadítva a levéltárost a folyó ügyek kezelésétől, amit egyértelműen a jegyzők kötelességévé tett. Tény viszont, hogy a jegyzői munka nagyságrendje is megváltozott a század közepe fele. Sokszor több ezer beérkezett ügyiratot kellett kezelni. A vármegye 1835. november 21. feliratában a jegyzők túlterheltségére panaszkodva leírta, hogy a jegyzőnek csak a kötelező üléseken (köz- és kisgyűlések, polgári, büntető, úrbéri perek) való megjelenés kb. 140 napot tett ki egy évben. Ehhez jöttek az árva és gazdasági számadások vizsgálatai, a különféle bizottsági ügyek, fogalmazványok, végzések, expediálások, levelezés - ami szintén tetemes elfoglaltságot jelentett, így nem jutott idejük a beérkező iratok lajstromozására, amire a vármegye szintén külön tisztviselőt akart alkalmazni. Ilyen „sornoki hivatalról" - vagyis iktató hivatalról - azonban a Helytartótanács hallani sem akart. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy mivel nem szervezhetett önálló iktatót, gyakran a levéltári segédet alkalmazta a folyó ügyek iktatására. Ezekben az években jelentek meg a magán személyek kérelmei is, bár számuk ekkor még nem jelentős. Szintén új vonása a levéltárnak, mint tudományos kutatóhelynek a felismerése is, bár ez inkább a század második felében érhető tetten. De kétségtelenül erre mutat már az, hogy a vármegye 1834-ben Nóvák Istvánnal, a leleszi káptalan egykori kezelőjével lemásoltatta a régi, sérült, már majdnem olvashatatlan iratokat, okleveleket. (E mellett az „Acta judicialia protocollata" és a „non protocollata" sorozatokat 1785-ig pontos mutatókkal látta el, valamint készített mutatókat az „Acta Politica"-hoz is.) A század harmincas-negyvenes éveire tehát kialakult a vármegyei levéltárosnak - most már a jegyzői hivataltól határozottan elválasztható - munkaköre. A levéltárnoki állás azonban kevéssé megbecsült tisztje volt a vármegyének. „A levéltárnokok mindenkor mostohagyermekei voltak a vármegyei administrációnak"

21 - mondta egy lelkes levéltári kutató 1837-ben. A levéltárosi munka lényegét, rangját jól megvilágítják Föglein Antal országos főlevéltárnok alábbi gondolatai, akinek megállapításait nagyon igaznak érezzük az egész XIX. században, megismerve a borsodi levéltárnokok tevékenységét: „Külön képesítést, tudást, szor2i FÖGLEIN A. 1966. 45. p.