Levéltári Évkönyv 9. (Miskolc, 1997)

Horváth Rita: A Borsod vármegyei görög kereskedők összeírása

bajusza pedig feketés-sárga színű. Anyját a két nővérével együtt, saját költsé­gén, hozatta ki az Ottoman Birodalomból hozatott át, és ő Budán, velük lakik. Egyetlen, Miskolc területén levő pincén kívül, semmilyen ingatlannal nem ren­delkezik. A császári királyi útlevél mellett korábban behozott külföldi árucik­kekkel, továbbá bécsi, és morvaországi, nemkülönben Pesten, és Debrecenben vásárolni szokott török portékákkal, és olykor miskolci borral kereskedik. Hű­ségesküt még nem tett. Azonban kijelenti, hogy mint jövendő császári királyi alattvaló, Miskolcon szándékozik maradni, és kész letenni a hűségesküt. 1746­ban, a török fennhatóság alól a császári királyi tartományokba jött, a néhai Buja Györggyel, aki akkor már Miskolcon görög kereskedő volt, a miskolci* réven keresztül Péterváradra ment, (másfél évet töltött, ), onnan Komáromba, azután Pozsonyba ment tanulmányok céljából, végül 1751-ben Miskolcra jött, keres­kedés végett. PAUL NAUM Pataky György társa, körülbelül 58 éves, macedóniai, nem egyesült görög vallású. Nős. Macedonia tartományban, Moscopolis városban született. Meglehetős termetű, teste arányos, nyaka rövid, arca kerek, vereses­fehér, orra az arcával arányos, homloka egyenes és ráncos, szeme sárgás, haja fekete, őszes, szemöldöke vékony és fekete, bajusza gesztenyeszínű. Felesége, az úgynevezett Görög-Gyurka Mária, két még hajadon 1762-ben Törökország­ból kihozott lányával, Katalinnal és Zsuzsannával együtt Egerben lakik. Egy, a miskolci területen lévő szőlőn kívül, melyet Pataky Györggyel közösen birto­kolnak, más ingatlannal nem rendelkezik. Miskolcon kereskedik, ugyanazon portékákkal, mint az előbb mondott Pataky György. Kijelenti, hogy császári ki­rályi alattvaló kíván maradni, és kész letenni a hűségesküt. 1728-ban az Ottó­mán Birodalomból a néhai Rosa Demeter miskolci kereskedővel együtt a midim* réven keresztül Miskolcra jött. A harács-cédulának, az egészségi igazoló levélnek, valamint az új útlevélnek, érvényességéről, tartamáról és megszerzé­séről ezekre semmi gondja nem lévén, semmit nem tud. PESZKÁR SÁNDOR körülbelül 30 éves, macedóniai, nem egyesült görög vallású. Nőtlen. Macedonia tartományban, Moscopolis városban született. Ter­mete közepes, vékonydongájú, nyaka hosszú, arca kerek, fehéres-vereses színű és keskeny, baloldalt két szemölccsel, melyek közül az egyik nagyobb, ez az or­ránál van, a másik pedig kisebb, orra hosszú és kissé horgas, homloka megle­hetősen széles, de rövid, és két ránc van rajta, szeme fehérje sárgás, haja és szemöldöke gesztenyeszínű, a bal szemöldökének végén felül és alul egy-egy szemölcs található. Bajusza vöröses. Ingatlannal nem rendelkezik. Kereskedést nem folytat, hanem a többi görögök között éldegél. Hűségesküt még nem tett, azonban kijelenti, hogy mint jövendő császári királyi alattvaló ,kész letenni a hűségesküt. 15 évvel ezelőtt Törökországból Korcsorján Mihállyal, aki jelenleg Szikszó mezővárosban, megyében kereskedik, a zemléni réven át Pestre ment, majd onnan Miskolcra jött. Harács-cédulának, és egészségi igazoló levélnek meglétéről, tartamáról, és megszerzéséről, és az új útlevélről, nem érvén fel ész­szel, semmilyen gondja nem volt rá, ezért semmit nem tud.

Next

/
Oldalképek
Tartalom