Levéltári Évkönyv 8. (Miskolc, 1997)
Tóth Péter: Borovszky Samu megyetörténete
Kizárólag kincstári jövedelmet képezett a só, melyet a Tiszán Erdélyből és Máramarosból szállítottak vármegyénkbe. Az erdélyi sónak 33 garas, a máramarosinak 24 garas volt a mázsája, míg a silányabb sót 20 garasával adták a kamarai tisztek. 135 A királynak rriég 1690-ben a szepesi kamarához és Danka Balázs ónodi harmincadoshoz intézett pátenslevele a só darusítását egyenesen királyi monopóliumnak jelentette ki s árusítását bárkinek is elkobzás büntetése alatt eltiltotta. A szokásos harmincad fizetése alul azonban a só sem képezett kivételt. 136 A legközelebbi királyi sóház a század elején Tokajban volt s a Tiszán inneni lakosságnak innen kellett sókészletét beszerezni. Mégis sokan elmentek Debrecenbe, ahol úgy látszik olcsóbban kapták a sót s onnan hozták át a Tiszán. Úgy, hogy ezt el kellett tiltani s a vásárlókat Tokajba utasították. 137 Mindazáltal a vármegyének kívánsága maradt, hogy közelebbről nyerje a sót s gróf Károlyi Sándort is felkérte, hogy ezt a kérelmét támogassa. Károlyi Sándor 1739. július 6-án kérdést intézett a vármegyéhez, hogy Ároktő és Tiszatarján falvak közül melyiket tartaná alkalmasabbnak sóraktárul? 138 A vármegye még ebben az évben felterjesztést intézett a helytartótanácshoz, hogy Tarjánban vagy még inkább Ároktőn állítson fel sóraktárt, hogy innen szerezhessék be szükségleteiket Gömör, Torna, Kishont, Nógrád és Borsod vármegyék lakosai. 139 A helytartótanács azután elrendelte, hogy a királyi sóhivatal Ároktőn állíttassék fel. 140 A föld mélyében rejlő kincsek felszínre hozatalával vármegyénkben a XVIII. század elején alig törődött valaki. A bányászatot, amely hivatva lett volna új jövedelmi forrásokat biztosítani, a vármegye északi részének egyik kis zugában, Rudabányán űzték. Ez a falu a gróf Gvadányi-családé volt ebben az időben s lakosainak száma alig haladta meg a 25-30 lelket. Az itteni rézbányában 1720-ban mindössze 9 bányász - tótok és németek - foglalkozott, kikhez még 13 személy: kovács, korcsmáros, kocsisok, szénégetők, csizmadiák csatlakoztak. Ezeket III. Károly király gróf Forgách Dorottya, özvegy Gvadányi Sándorné kérelmére 1713. október 30-án a katonai porciók és mindennemű adók fizetése alul felmentette. 141 Ennyi volt mindaz a kedvezmény, amelyben az állam ezt a nagy jelentőségű iparágat támogatta. Magánvállalkozás hozott létre ebben a korban a diósgyőri határban, az úgynevezett Márkus-völgyben, nem messze Kisgyőr falutól egy üveghutát. Alapítóját nem ismerjük; 1724-ben egy összeírás csak annyit jegyez fel róla, hogy elég tágas épület, zsindellyel van fedve. 142 135 Jk. XII. köt. 109. p. 136 Jk. XII. köt. 119. p. " 7 Jk. XIV. köt. 1577. p. 1 38 Jk. XII. köt. 865. p. 139 Jk. XXII. köt. 840. p. 140 Akadémiai Levéltár, történelem 4 r . 180. sz. 1« Urb. et conscr. fasc. 69. nr. 25., Jk. XVII. köt. 330. p. 142 Urb. et conscr. fasc. 87. nr. 24.
