Levéltári Évkönyv 8. (Miskolc, 1997)

Gyula Éva: Helyek és helyszínek egy kora újkori mezővárosban. Miskolc topográfiája a 16-17. században

bort földre csurgatták, és rútul szitkozódva, fenyegetőzve az borcégért a házról levágták."

311 A pálosok, s valószínűleg más kocsmák is, a borcégért borostyánból fonták (signum seu haederam vini venalis).

313 1685-ben a diósgyőri zálogbirtokosok, Négyesi Szepessy Pál és gróf Csáky Lászlóné Bethlen Éva tiltakoznak a vármegyénél, mert „némelyek az miskolci lakosok közzül, a miskolci territóriumon, Mindszent ucca felett való oldalon, engedelem nélkül pincéket ásatnak, pincék között az tapolcai apát úr maga vagy officialisa engedelmétül felemelt cégér alatt némellyek bort árulnak, és korcsmát erigáltak, holott az apáturasághoz nincs több Miskolcon egy korcsmánál."

31A Ez a kocsma a Király háza vagy Püspök háza, amelyben a tapolcai apát, Illyefalvi István 1689-ben a kocsmáitatás szabott idején túl is folytatja a borárulást „és itt való curiáján levő cégérét le nem vetette" a város statútuma szerint.

315 A város egyik kocsmájában a 17. század végén már a hódoltság korának újdonságát, kávét is árultak, sőt a helyet is kávéháznak hívták a Városkönyv bejegyzése szerint: „1689. Senkinek sem volt szabad a kis kávéház curiáról italt vitetni, a városé volt a korcsmáitatás karácsonytól Szent György napig."

316 A városon kívüli legveszélyesebb bűntett az útonállás volt, melyre a lakóhelyüket elhagyó miskolciaknak mindig számítani kellett. Gyakran mentek a Bükk erdein át vezető rövidebb, középkori eredetű úton Egerbe török uraikhoz, s a rengetegben nem kevés veszély fenyegette őket, amint a megyei jegyzőkönyv bejegyzése igazolja: az útonálló Bartha Géci nemesember „1650 és több elfolyt esztendőkben külön-külön idő tájban, ezen Borsod vármegyének külön-külön helyén lévő határiban, kiváltképpen a diósgyőri Bikkben, Egré (=Egerbe) járó városi, falusi hódolt bírák igaz útjukat tolvajul megállván, reájok kirohanván, és magokat bikkfákhoz kötözvén, több lator társaival edgyütt fejek váltságában, török adójokban vitt feles summa pénzt vont és tolvajlott el nyavalyásoktúl. Másutt viszont igaz járatbéli szekereket vervén fel, mind tolvajul meglopva, egyszer is, másszor is feles lovakat vont és lopott el."

317 A kóborló hajdú, a szélnek eresztett végvári katona, a portyázó török állandó rettegésben tartotta a hódoltság korának emberét mind a városok körüli utakon, mind a helységekben. 1668-ban Pap János diósgyőri főkapitány betegágyából panaszolja a kóbor katonák Sajó menti „jövés-menését", fosztogatásait. „Én nyomorúságos ágyamban hallom az sok nyúzó, fosztó, szorcsoltató latroknak itt az Sajó mellett két felől való mönéseket-jüvéseket. Isten tudja, kik, honnan öszveverődvén, az Dunán túl is, mind lovas, mind gyalog egyaránt. Az melyet én életemben nem hallottam, sem láttam, hogy arról az földről, az Tiszán túl innét való földet, mindeneket így roncsok és pusztícsák. Az mint ez napokban is itt Miskolcon 80 gyalogot mondják, hogy harmadnapig vendégesgettek, azok közül is elegen voltak, mondják, a Dunán túl valók"

318 312 MOL E 153 AP Fasc. 61. Nr. 26. s" B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/c. IX. IV. 642. 314 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/c. X. IV. 84. 315 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 1. köt. 479. p. 3,6 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 1. köt. 449. p. 317 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 1651. január 10. (774. p.) 318 MOL P 71 (Csáky lt.) Fasc. 264.