Levéltári Évkönyv 7. (Miskolc, 1994)

MISKOLC IPAR-, KERESKEDELEM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Rásó József: Történelmi szorítások - kisemberi stratégiák (Miskolci pedagógusok a 20. század első felében - önéletrajzaik tükrében)

késztetések igen csak szerepet játszottak. (3. sz. melléklet.) Közülük 24 fő még gyermekkorú volt. Beilleszkedésük az anyaországi társadalomba nem kis feladat volt, mert a „nadrágos" emberek számát gyarapították, s azokból is volt elég. Húsz év múlva, mikor megkezdődött az elcsatolt országrészek visszatérése, ez a pedagógus társadalom előtt is új lehetőségeket nyitott, jóllehet átmenetiségük akkor még nem volt nyilvánvaló. Hatvanhetén vállaltak állást a viszszatért területeken, köztük az a huszonnégy személy is, akiknél a lehetőségeken felül a szülőföld viszontlátása nagyon is erős motívum lehetett. Ez az állapot nem tartott sokáig. 1944 őszén újra megteltek az országutak a menekülők áradatával. Nemcsak a visszacsatolt területekre a megélhetésért kirajzó 43 személy, nemcsupán az a 24 ember, aki negyedszázadon belül másodszor vált földönfutóvá, hanem az a 14 fő is csatlakozott hozzájuk, akik szülőföldjüket eladdig el sem hagyták, „csak a határok húztak el a fejük fölött". Erre a rétegre más veszedelmek is leselkedtek, éppen a néppel való szoros kapcsolatukból eredően. Alacsony javadalmazásuk és kiszolgáltatott helyzetük miatt a rendeletek végrehajtói a „nem szeretem feladatokat" szívesen testálták rájuk. Allatszámláláskor nekik is jól jött a malaconként vagy csirkénként járó pár fillér. Meglepő lett volna, ha a háborús erőforrások számbavételekor tőlük eltekintenek. Okulva az első világháborús hibákból a szakasz és századparancsnokságot szívesen bízták tartalékos tiszthelyettesekre és tisztekre kint a fronton. Ezek között pedig szép számmal akadtak tanítók. A férfiak közül katonai szolgálatról 48 számol be (44,4%), 20-an az első világháborút is megjárták, 10 közülük abban a szerencsében részesült, hogy mindkét háborúban kitüntethette magát. A tanítónők 17 katonaférjről tesznek említést. így összevontan megállapíthattuk, hogy a katonai szolgálat közvetlenül vagy közvetetten vizsgált minta majd 20%-át lefedte. Katonaférjüket heten vesztették el. Hadifogságba 36 férfi került, az összes férfi egyharmada. Az első világháborúban ez a szám 6 volt, de közülük egy sikerült mindkét háborúban hadifogságba esett. 24 tanítónő említette meg, hogy a férje fogságban volt előzőleg és még 1951-ben is. Tehát összesen 60 fő, a vizsgálatba bevontak 18%-a előtt nem volt ismeretlen az intézmény. Közülük kilencen a Lajtán túl estek fogságba, ami a későbbiekben nem jelentett előnyt, lévén a civilektől sem vették jó néven ha a felszabadítók elől menekülve átlépték a Duna-Ipoly vonalat. A hadifoglyok száma magasnak tűnik annál is inkább, mert nem minden fogoly volt katona. Kit mint légóparancsnokot vittek jóvátételi munkára, kit neve németes hangzása miatt. A háború nemcsak a frontokon szedte áldozatait, a modern háborúban a polgári lakosság, védtelenebb volt. Civil minőségben elszenvedett öt háborús sérülést regisztráltak, 12 fő bombázások áldozata lett. A Holocaust áldozatainak számát 10-re tesszük, de lehet, hogy több volt. Az egyik tanítónő egész családja elvesztéséről számolt be, ugyanakkor említést tett élő öccséről. Itt a szüleivel számoltunk, de lehetett az áldozatok között nagyszülő, vagy más rokonsági fokon álló is. Bomba- vagy aknatalálat 7 személy házát pusztította el vagy