Levéltári Évkönyv 7. (Miskolc, 1994)

MISKOLC IPAR-, KERESKEDELEM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Rásó József: Történelmi szorítások - kisemberi stratégiák (Miskolci pedagógusok a 20. század első felében - önéletrajzaik tükrében)

rongálta meg. A hatósági közegek elől - főleg a nyilas puccs után - 11-en kényszerültek bujdosni (7 dezertált, 3 zsidó volta miatt és 1 mint MOKAN-tag). A front előli menekülésüket 23-an vallották be. Ebből 15-en az országon belül más vidékre, rokonokhoz menekültek, de 8 fő nemcsak az ominózus Ipoly-Duna vonalat lépte át, de az országot is elhagyta. Ezek a szörnyű idők nemcsak a fizikai tűrőképességet tették próbára, de az emberek morális tartalékát is igen megterhelték. Egy Vörösmarty utcai tanítónő „vallomás"-ában ezt olvastuk: - „A zsidó vagyon likvidálásában (sic!), amelybe Kassán a tanerőket erősen bevonták, nem vettem részt. Azon lehetőséget, hogy a lefoglalt zsidóvagyonból olcsón lehetett vásárolni, nem vettem igénybe. Ezt igazolni tudom a birtokomban lévő üres, vásárlásra jogosító űrlappal." A háború után a pedagógusok igyekeztek a lerombolt vagy tönkretett, a katonai beszállásolás kedvelt helyeit képező iskolákat rendbehozni, az oktatónevelő munkára alkalmassá tenni. Voltak hozzá elegen. Az egyik önéletrajzíró szerint: - „ . . . már 1944-ben az általános menekülések következtében sok tanító került Miskolcra, és így nagyon felduzzadt a létszám". Az további kutatást igényel, hogy ez a tanárfölösleg az 50-es évek elejére hogyan változott pedagógushiánnyá. Mindenesetre a háború utáni pedagógus túlkínálat megmagyarázza számunkra azt az igyekezetet, az érintett személyek - részben, hogy az új kor követelményeinek, részben, hogy egzisztenciájukat biztosítsák, - igen szép számmal bekapcsolódtak a politikai éietbe és a különböző pártok tagjai lettek. 111 ilyen személyt számoltunk össze. Bár ezen a területen elég nehéz volt utólag kiigazodni, volt aki 1951-ben is a Kommunista Párt tagjának tartotta magát, holott már régen a Magyar Dolgozók Pártja volt a hivatalos elnevezés. A pedagógus párttagok pártok szerinti összetételét a következőképpen tudtuk rekonstruálni: a háború után a politikai életbe bekapcsolódók közül az SZDP 42, az MKP 18, az MPP 13, az FKGP 12 és a PDP 4 párttagot vallhatott magáénak. Ez összesen 89 főt, a pedagógusok 26,6%-át jelentette. Más pártot nem említettek. A Pfeiffer- vagy Barankovics pártba komoly, egzisztenciájára valamit is adó pedagógus nem lépett be, vagy ha el is követte ezt a hibát, utólag nem dicsekedett vele. A két munkáspárt összeolvasztásakor 32 SZDP-tag csatlakozott az MDP-hez, aminek a száma így elérte az 50-et. Menet közben, vagy az egyesülés után az MDP létszáma újabb 36 belépővel gyarapodott és így 86-ra nőtt. Ezek között 3 fő az MPP-ből, 3 fő az FKGP-ből (egy az SZDP-n keresztül) és egy a PDP-ből lépett a munkásosztály élcsapatába. Hogy a szűrő is működött, azt 4 kizárt és 3 kimaradt tag is tanúsítja. Maradt 79 MDP tag, a vizsgált pedagóguslétszám 23,6%-a. A volt polgári pártok vagy a munkás árulók szekértolóinak bélyegét 32-en voltak kénytelenek viselni, ez 9,5%. A különböző tömegszervezetek közül a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezetét 29-en, az MNDSZ-t 30-an, a Magyar-Szovjet Társaságot 17-en jelölték meg. Pedig a szervezettség ennél jóval nagyobb volt (4), de a túlnyomó többség számára annyira evidenciának tűnt, hogy nem tartotta fontosnak e tagságokra is hivatkozni.