Levéltári Évkönyv 7. (Miskolc, 1994)

MISKOLC IPAR-, KERESKEDELEM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Rásó József: Történelmi szorítások - kisemberi stratégiák (Miskolci pedagógusok a 20. század első felében - önéletrajzaik tükrében)

A női harmincas korosztály nemén belüli magas 84 fős, 37%-os részaránya arról tanúskodik, hogy az iskolák elnőiesedése a 30-as években gyorsult fel. Egy önéletrajzban legelőször a születés idejét és helyét jelölik meg. A pedagógusok születési helyeinek topográfiai vizsgálata (2. sz. melléklet) során arra a következtetésre jutottunk, hogy e réteg migrációját, beleértve a kibocsátó felmenőiket is, a fontolva haladás jellemezte. Csak a közeli kézzel fogható lehetőségeket ragadták meg, mindig csak egy lépést lépve előre. Természetes, hogy a város felé törekedtek, mert a város akárcsak a reneszánsz Itáliában most is szabadságot adott. Itt is igyekeztek megszabadulni a községi vagy felekezeti tanítók kiszolgáltatott helyzetéből. Túl messze azonban nem merészkedtek. A város igényt is tartott erre a segítségre, mert ezen a téren nem volt önellátó, még ha ennek ellent is mond a 30-as évek értelmiségi munkanélkülisége. A Miskolcon foglalkoztatott pedagógusoknak csak 35,5%-a született helyben, (beleértve a később hozzácsatolt településeket is). Ennek a 119 főnek a 37%-a diósgyőri. A diósgyőri születésű pedagógusok elhelyezkedése igen erős kötődéseket mutat, mert a 44 főből csak négy helyezkedett el Ujdiósgyőrön túl. Az egyesített Miskolcon születetteknek csak kevesebb mint felét anyakönyvezték a 45 előtti közigazgatási határon belül. A miskolci 35,5%-ot Borsod vármegye újabb 9,5%-kal növelte. A Borsodot körülvevő vármegyék ehhez csatlakoztak a maguk 81 fő, náluk született pedagógussal, s ez majdnem 70%. Ha hozzáadjuk a szomszédos megyéket övező újabb megyegyűrűből jötteket, arra jutunk, hogy a 273 fő (81,5%) vagy helyben, vagy egy 150, maximum 200 km-es sugarú körön belül született. 1918-ig a történelmi Magyarországon belül a migráció „rendezett" körülmények között ment végbe. Akkor is érvényesült a városok szívó hatása, de befogadóképességének meg voltak a határai is, és azok csak a szerves növekedéssel együtt tágultak. Az országcsonkítások a pedagógusokat a középosztály más rétegeihez hasonlóan különösen érzékenyen érintették. Az elvesztett területek feletti rendelkezési jogot átvevő győztes, de fiatal nemzetállamok a saját megbízható embereikkel töltötték fel a hivatalok, a hadseregek és rendőrség, valamint a stratégiai, ezért állami vállalatok fontosabb tisztségeit. Az újonnan bekebelezett országrészeken máig töretlenül folytatódó etnikai beolvasztásnak igazi akadályai azonban a lelkek őrei és gondozói a papok és néptanítók voltak. Az utódállamok vezetői is tudatában voltak annak a tanulságnak, amire Bibó István jutott, nevezetesen, hogy a Monarchiát és benne a történelmi Magyarországot nem elsősorban a hadseregek döntötték meg, hanem a papok, néprajzosok és nem utolsósorban a néptanítók. Ezért az elfoglalt területekről menekülő százezrek közt nagyszámban képviseltették magukat a pedagógusok, vagy azok, akik kinevélőik lettek volna. Ahogy egy tanítónő (lelkészlány) írta: - „lóban menekültünk, 18-ban megint". A trianoni határon kívül született 95 önéletrajz íróból 67 tett említést szemérmesen, hol a még fájó élményt nem elrejtve, hogy eljövetelükben a külső