Levéltári Évkönyv 7. (Miskolc, 1994)
MISKOLC IPAR-, KERESKEDELEM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Rásó József: Történelmi szorítások - kisemberi stratégiák (Miskolci pedagógusok a 20. század első felében - önéletrajzaik tükrében)
egy lutheri „itt állok, másképp nem tehetek" magatartásra is. Egy szociálpszichológus is boldogan merült volna el bennük. Minket mégis ezeknek az írásoknak az a hozama érdekelt, amelyekben a tények konkrétan megfoghatóan rajzolják fel azokat a tendenciákat, amelyek erre a túlnyomórészt néptanítói rétegre jellemzőek. Kíváncsiak voltunk társadalmi gyökereikre, arra, hogyan irányították mozgásukat azok a sorsfordulatokban gazdag évtizedek, amelyek ennek a századnak az első felét kitöltötték. Ami a legjobban megragadható volt az a néptanítóság intézményének a társadalmi mobilizációban betöltött szerepe. Ugyancsak jó adatokat kaptunk a Miskolc-diósgyőri városegyüttesnek a migrációban betöltött szerepére, illetve, hogy ez a folyamat miképpen nyilvánult meg a pedagógusoknál. Továbbá nem lehetett eltekinteni attól sem, hogy ebben a században volt két világháború, ami jelentős országrészek elvesztésével járt. Ez a pedagógus vándorlásban gyakran menekülésben -, olyan külső tényezőket jelentett, amely rövididejűsége ellenére is radikális volt. Miskolc városnak a közigazgatási egyesítése a környező településekkel 1950-ben fejeződött be. 1951-ben Nagy-Miskolc területén 29 általános iskola működött. Voltak nagy, 30 főn felüli tantestületek, de találtunk három, kettő, sőt egy tanerős iskolát is. A 29 iskolában 511 pedagógus dolgozott, tehát 176 önéletrajzot nem volt módunkban átvizsgálni. A beadott munkák az összes pedagógus 65,6%-tól származnak, ami 1% híján 2/3-os mintavételt jelentett. Ez elég meggyőző nagyságrendűnek tűnik ahhoz, hogy ha nem 100%-os, de a fő tendenciákat felrajzoló érvényes következtetéseket lehessen levonni. Az önéletrajzírók nemek szerint a következőképpen oszlottak meg: 335ből 227-en (67,8%) voltak a nők, a férfiak 108 főt (32,2%) tettek ki. Az iskolák elnőiesedése már igencsak előrehaladott volt erre az időre, de akadt még férfi „tanerő" is szép számmal. Az átlagos életkor 40,1 év volt, ami arra utal, hogy a pedagógusok túlnyomó része az előző érában nőtt fel és szerezte képesítését. Ez az átlagéletkor, - figyelembe véve, hogy a tanítói oklevelet már húsz éves korban meg lehetett szerezni - elég magasnak tűnik. A magas szám a férfiaknak köszönhető, az ő átlaguk 45,2 év volt, szemben a nők 37,7 évével. Az adatok más csoportosítással (1. sz. melléklet) jobban árnyalják a képet. Míg a 40 év feletti férfiak nemükön belül az összlétszám 76%-át adták, addig a többséget (64,5%) a nőknél a 40 év alattiak képezték. A 20-as és a 30-as korosztályok alacsony képviseletét a háborúval és rendszerváltozással összefüggő veszteségek (halálos sebesülések, fogság, kivándorlás, B listázás magyarázhatja. Meglepő módon az a feltételezésünk, hogy a fiatal férfiaknak nagyobb lehetőségük volt a pályamódosításra, nem erősödött meg, ugyanis a Miskolc Város Tanács VB. Oktatási és Népművelési Osztályának inspirációjára elkészített kimutatások szerint nyilván a pedagógus hiány miatt -, pályaelhagyók túlnyomórészt a nők közül kerültek ki. 3 3 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII. 114.19 d. 146-6-1/1952. VIII.
