Levéltári Évkönyv 7. (Miskolc, 1994)

MISKOLC IPAR-, KERESKEDELEM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Lénárt Béla: Pedagógusok és közművelődés Miskolcon (1868-1919)

lyezést ugyanis ekkor az egyletek pénztári tőkéje kamataiból eszközöltek. Az évi 1 o. é. forintban megállapított tagsági díjak - legalábbis kezdetben - erre egyáltalán nem nyújtottak sem reményt, sem garanciát. Az alapszabály -nyilvánvalóan más egyletek gyakorlatának mintájára - lehetőséget nyújtott „pártoló és alapító" tagok toborzására. E cél érdekében 1881. nov. 1-én „Felhívás"-t juttattak el sok miskolci orvoshoz, ügyvédhez, mérnökhöz, köz­életi személyiséghez az alábbi szöveggel: „Mélyen tiszteltá.á.á. A miskolczi tanügyi kör kegyes pártfogására van szerencsénk, mint a tanügy barátját, tisztelettel felkérni. E Kör, mint a helyi lapokban közölt alapszabályból kitűnik, Miskolcz város tanügyének fejlesztését tűzte maga elé czéljául, a melynek előmozdítása min­den szülének és igaz polgárnak kötelessége. Azért teljes tisztelettel kérjük a kör nevében és megbízásából, hogy annak pár­toló, esetleg alapító tagjai közzé belépni és ismerősei körében körünknek párt­fogókat szerezni méltóztassék. A pártoló tagdíja évenként 1 frt. Az alapító-tag díja egyszer mindenkorra 20 frt. Miskolczon, 1881. november hó 1-én. Az igazgató tanács megbízásából Porcs János elnök Dt. Kovács Gábor titkár 16 A széles társadalmi bázis megteremtésének kísérlete sikeres volt, hama­rosan mintegy 60 pártoló tag és négy alapító tag lépett a körbe. 17 Ez a „duz­zasztás" az egylet anyagi alapjainak megteremtését tette lehetővé. így indult útjára Miskolc város újabb szakmai, közművelődési egylete. Az első éveket az útkeresés jellemezte, ami minden új egyesülés termé­szetes gyermekbetegsége. Tekintettel arra, hogy a kör célja elsősorban tanügyi jellegű volt, kezdetben főleg pedagógiai tárgyú felolvasások, viták, beszélgeté­sek alkották a tevékenység tartalmát. 1881. nov. 12-én került sor az első nyilvá­nos felolvasásra, ahol Dr. Kovács Gábor értekezett: Rousseau és a természetes nevelés címmel. Az előadás oly nagy érdeklődést váltott ki, hogy hamarosan a Borsod Miskolci Értesítő hasábjain is megjelent teljes terjedelemben. 18 Az elő­adásban a közoktatás egyik máig is megoldatlan problémájáról a túlterhelésről, a testi nevelés elhanyagolásról volt szó, s megjegyzendő, hogy Kovács oly ; HOM HT. 53.4502.1. Felhívás pártfogásra. Az első alapító tagok: Horváth Lajos képviselő (1881/82). Ixel Csorna dr. városi főorvos (1881/82). Miskolci Hitelintézet (1881/82). Miskolci Takarékegylet (1881/82). Később még 3 tag: özv. Patay Cyuláné (1893/94). özv. Szatmáry Király Pálné (1893/94). Tiszáninneni ev. ref. egyházkerületi felső leányiskola növendékei (1891/92). 1 Borsod Miskolczi Értesítő 1881. nov. 23., 30., dec. 14.49-50-51.

Next

/
Oldalképek
Tartalom