Levéltári Évkönyv 7. (Miskolc, 1994)
A RÉGIÓ GAZDASÁG-, TÁRSADALOM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Rózsa György: Abaúj vármegye szabadmúvelődésének történeti vázlata
tásai igazi seregszemléi voltak vármegyénk képző és népművészetének. A kiállítási anyag mennyisége és minősége Abaúj demokratikus szellemű dolgozóinak élniakarásáról és művészi hajlamairól tanúskodott". A másik: „Nem lehetett volna semmi eredményt elérni, ha a közigazgatásban működő tevékenység nem az MDP-nek a programját sugározta volna ki. A közigazgatás volt a párt elgondolásainak végrehajtója és ezt a meggyőzést mindenütt érvényesítette a kiállítás alkalmával feliratok és Rákosi képek, valamint jelmondatok formájában. 27 Mindkét idézet Bodó Lajostól, a vármegyei szabadművelődés vezetőjétől való. A jelentés időpontja 1948. szeptember 2. 3. A szabadművelödés eszközei Külön fejezetben kell tárgyalni a könyvtárak ügyét. A vármegye 101 községi könyvtárából a háború következtében 62 elpusztult, illetve súlyosan megrongálódott. A népkönyvtárakat egy 1946-os rendelkezés a szabadművelődési tanácsok hatáskörébe utalta. A kölcsönözhető kötetek száma rendkívül kevés, számuk csak néhol haladja meg a százat. Az elpusztult könyvtárakat a VKM. 20-20 kötettel igyekezett pótolni. Három komoly feladat hárult a szabadművelődési tanácsokra a könyvtárakkal kapcsolatban: 1. Szigorú selejtezéssel biztosítani kell a fasiszta és szovjetellenes könyvek, kiadványok összegyűjtését; 2. Lehetőleg össze kell vonni a helyi egyesületek és szervezetek könyvtárait; 3. A „demokratikus könyvtárakat" új könyvekkel kell feltölteni, és el kell érni, hogy minél hamarabb sok olvasójuk legyen. 28 1948 februárjától kezdve VKM vándorkönyvtárakat juttatott a kisközségekbe és a tanyaközpontokba. Egyenként 50 kötettel megrakott ládákban szállították a helyszínekre a vándorkönyvtárat. 29 Abaúj az év novemberében 17 ilyen könyvtárat igényelt. A kérelmezők közt kulturális bizottságok, pártok és egyesületek is szerepeltek. Ünnepélyes külsőségek közt avatták fel 1948. április 18-án Vizsolyban az 1000. népkönyvtárat. Az egésznapos rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Ortutay Gyula vallás és közoktatási miniszter. A színvonalas műsorban üdvözlő beszédek, szavalatok és énekszámok hangzottak el. Délután kiállítások és templomlátogatás szerepeltek a programban. Központi könyvtár kialakítását valósították meg a Szabadművelődési Felügyelőség szikszói hivatalában. Több száz kötetesre bővült a könyvállomány 1948-ra, ahonnan a helyi ügyvezetők kölcsönözhettek könyveket a községnek. „Műkedvelés" néven szokták megnevezni a szabadművelődés sokat támadott, de igen sokszínű területét. Idetartozik a bábjátszás, a színjátszás, a tánc és a zene. Kevés kiemelkedő bábcsoportja volt a megyének, ezek közül is érdemes megemlíteni az abaújszántói iskola bábosait. Népi játékok és népmese feldolgozások voltak műsoraikon. A bábozást, mint minden műkedvelői tevékenyB.-A.-Z. m. Lt. XXIV-508. 866/1948. SzMH. i. Kaczián János: A szabadművelődés Tolna megyében, Szerszárd, 1990. 42. 'B.-A.-Z. m. Lt. XXIV-508.134/1948. SzMH. i.