Csorba Csaba (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 5. (Miskolc, 1985)

STUDIA ARCHIVISTICA - Hörcsik Richárd: A Tiszáninneni Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteménye Levéltárának története (1531-1966)

Az egyházkerületi levéltár zömét négy irattár tette ki: a püspöki, a fő­gondnoki, a főjegyzői és a pénztári. A két első tűlnyomólag missilisekből, a harmadik jegyzőkönyvekből, mellékleteikből, a negyedik levelekből és számadásokból állt. Gondot jelentett, hogy néhány tisztségviselő az irato­kat magánál tartotta. Egy-egy egyházi "főember" világi tisztet is gyakran viselt. Például Szathmári Király György főgondnok egyben Borsod Várme­gye "Tabulae Judiciariae Assessora". A főgondnoki iratok könnyen össze­keveredhettek a seculáris aktákkal. Az ilyen tisztségviselők halála után pedig egyenesen lehetetlen volt a hozzátartozóktól kicsikarni, az elhunyt személyi hagyatékában maradt egyházi - jellegű iratokat. Zsoldos Benő rendezése (1890) előtt kb. húsz év anyaga feküdt ren­dezetlen állapotban. III. A SÁROSPATAKI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM ÉS A TISZÁN INNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET LEVÉLTÁRÁNAK RENDEZÉSE (1890-1919) Az egyházkerületi levéltár rendezése (lajstromozása) 1864-ben zárult le. A kollégiumban viszont 1850 óta nem történt iratátvétel, illetve selejtezés. Az archívum korábbi rendje gazda hiányában teljesen felbomlott. A Nagy­, „ , Y 8 könyvtár egyik raktarhelyisegebe zsúfoltak be a szétesett iratokat. A könyv­tárnok az értékesebb iratokat "kicsemegézte" és a könyvtár kézirattárába ik­tatta be. A XIX. század második felében tehát mindkét levéltár helyzete aggasz­tóvá vált. Korábban lei alakult rendjük felbomlott. Sürgetővé vált mind a kol­légium, mind pedig a kerület levéltárának mihamarabbi rendezése. A történe­ti körülmények sajátos alakulása magával hozta a két archívum egyesítését és az egyszerre történő feldolgozását. 1.. A rendezés előzményei Az előbb vázolt körülmények között a kollégium Igazgatótanácsa figyelt fel először 1866-ban a levéltári anyag rendezetlenségére: " ... főiskolánkat illető alapítvány levelek s más természetű okmányok mai napig nincsennek „ . 79 úgy rendezve, hogy azok könnyen megközelithetók lennenek." Ezért az Igazgatótanács felhívta a Köziskolaszék figyelmét, minél hamarabb adjon je­lentést «a levéltár valóságos állapotáról.^^ A Köziskolaszék bizottságot alapított a vizsgálat lebonyolítására.01 Köz­ben az Igazgatótanácstól újra felhívás érkezett, amiben arról kértek tájékoz­8 2 tatást, hogy mérjék fel az iskolatörténet megírásának lehetőségeit. Ezzel 428

Next

/
Oldalképek
Tartalom