Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)

Lehoczky Alfréd: A forradalmi munkásmozgalommal szemben álló ideológiai és politikai törekvések a századfordulón Borsod megyében

1. táblázat

A különböző társadalmi helyzetben levő személyek aránya a virilisták (196 fő) és az összes (392 fő) megyei törvényhatósági bizottsági tagok között

Társadalmi

helyzet

Foglalkozás

Virilisták

Összes tag

1891.

1900.

1908.

1891.

1900.

1908.

földbirtokos

47,4

41,3

40,8

32,7

27,3

31,9

háztulajdonos

7,7

1,0

2,6

4,1

1,0

1,3

földbérlő

11,2

7,7

8,2

5,7

4,1

4,3

kereskedő

11,2

18,9

17,3

6,1

9,9

9,2

ipari tisztv.

2,0

4,6

5,6

1,8

4,1

6,6

kisiparos

3,6

2,0

5,1

2,0

1,5

2,8

ügyvéd

5,1

11,2

7,1

5,6

8,4

5,1

lelkész

7,7

4,6

4,1

7,9

6,6

9,4

más értelmiség

4,1

7,1

6,1

9,2

10,7

7,7

közig, tisztv.

—

1,5

3,1

15,0

17,3

14,3

földműves9,7

9,4

9,7

A Szabadelvű Párt Borsod megyében is magáénak vallhatta az összes hatalmi pozíciókat. Fő támasza itt is a megyei hivatalnoki gárda volt, annak megyei vezérkarával az élén. A Szabadelvű Párt merkantilista szárnyához tartozott a megye nagybirtokosainak többsége. AVayakon kívül a Radvánszkyak (az egyik Radvánszkynak Tisza Kálmán lánya volt a felesége), Xiffkovits Emil és mások. A borsodi nagybirtokosok összefonódása az ipari burzsoáziával különösen szembetűnő. Nemcsak a vállalatok igazgatóságaiban vesznek részt, hanem közvetlenül is érdekeltek a vállalatokban, elsősorban a birtokaikon levő szénbányák által. Az csak természetes, hogy a Szabadelvű Párt mögött álltak a megye nagy vállalatai. A diósgyőri kincstári üzemnél ez természetes, de hasonló volt a helyzet a Rimamurányi esetében is. Nem tekinthetjük véletlennek, hogy a 19. század végén gróf Tisza István volt a társulat elnöke. A Szabadelvű Pártot támogatta Miskolc kis- és középburzsoáziájának ipartestületben és iparkamarában tömörülő felső rétege, valamint a helyi finánctőkés csoportok is.

Borsod megye politikai arculata (a képviselőválasztások eredményeit figyelembe véve) jelentős ellentmondást tükröz. Míg a vármegyei közgyűlésben a Szabadelvű Párt rendelkezett a helyek többségével (főleg a virilistaként bekerült tagok által), addig az országgyűlésbe négy ellenzéki képviselőt (egy nemzeti pártit és három függetlenségit) küldött a megye.

Borsod megye törvényhatóságában a Szabadelvű Párt (illetve a Munkapárt) és a Függetlenségi Párt között 2/3—1/3 volt a helyek megoszlása. A két politikai erő között azonban a munkáskérdésben semmi eltérés nem tapasztalható, bizonyos esetekben a függetlenségiek még konzervatívabb álláspontot foglaltak el.42 A két erő harca kizárólag közjogi kérdésekre összpontosult, s az 1906-os közjogi válság idején egy gyékényre kerültek, terméketlen, a komikumig elmenő helyzeteket teremtve.43 A függetlenségi főispán (KubikBéla) idején a munkásüggyel kapcsolatos nézetek és tevékenységek még merevebbekké váltak.

A függetlenségi pártban a kiegyezést követően Borsod megyében radikális nézetek voltak jellemzőek, amire Mocsáry Lajos (a párt országos elnöke, a megye első alispánja), majd Herman Ottó (Miskolc függetlenségi képviselője) gyakoroltak hatást44 A század elején a párt fő tényezője Bizony Ákos és Kubik Béla mellett Deák Gyula középbirtokos, majd a tízes évek elejétől Bottlik József.45