Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Kun László: Politikai harcok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1956. november 18.-december 11. között
A megyei munkástanács állásfoglalása bizonyította, hogy az nem szórványos jelenség volt: „Sok munkás és dolgozó keresi fel a megyei munkástanácsot azzal, hogy a területi és üzemi munkástanácsok tagjai közül többen kezdenek elszakadni a munkásoktól, a néptől, őket csak az kezdi érdekelni, hogy autón járhassanak, ne kelljen nekik dolgozni. Ez arra vall, hogy több munkástanácstag azt hiszi, hogy a munkástanácstagság örökké fizetett állás marad. Ez súlyos tévedés.”80 A munkástanácsok számára mindig is ellenszenves volt a nagy létszámú ügyviteh apparátus, s lassan kezdték észrevenni, hogy a munkástanácsok is olyan bürokratikus hivatallá változtak, melyeket korábban éppen a munkástanácsok tagjai és vezetői bíráltak legélesebben. A munkástanácsok és a munkások között azonban nemcsak a fenti tényezők miatt, hanem gazdasági téren is kezdtek jelentkezni az ellentétek. A munkás- tanácsok hatáskörét szabályozó elnöki tanácsi rendelet ugyanis a munkástanácsok jogkörébe utalta az üzemi bérrendszerek kidolgozását. Amíg a kormánnyal szemben kellett követelni, addig nem is volt különösebb probléma e téren. A bérköveteléseket azonban már egyre gyakrabban a munkástanácsokkal szemben támasztották a munkások,8 1 s ennek során kiderült, hogy a munkástanácsoknak éppen úgy gazdálkodniuk kell a bérrel, mint korábban a vállalatvezetésnek. Mindez a józanabb munkástanácstagokat ráébresztette arra, hogy a gazdasági követelések teljesítése nem szubjektív döntések függvénye, a munkásokat pedig, hogy a munkástanácsok szociális követeléseinek jó része nem volt egyéb demagógiánál. A munkástanácsokkal kapcsolatos álláspont polarizációjában jelentős szerepet játszott a munkástanácsokban helyet foglaló reakciós - fasiszta múltú elemek fokozatos leleplezése, lelepleződése. Az Elnöki Tanács rendelete nyomán, mely előírta, hogy az üzemi munkástanácsokat a dolgozók legalább kétharmadának jelenlétében kell megválasztani, több üzemben újraválasztották a munkástanácsokat. E választások nem hoztak számottevő módosulásokat a munkástanácsok politikai karakterében és szociális összetételében. Bár az emberileg legkétesebb egyéneket sikerült kiszorítani onnan — a helyzetet mégis jól jellemezte a megyei munkástanács november 30-i közleménye: „egyes üzemeinkben hozzákezdtek a munkástanácsok demokratikus útválasztásához. Több tapasztalatunk szerint, egyes helyeken nem készítették elő megfelelően a választásokat, kapkodás és türelmetlenség miatt, ezért olyanok is bekerültek, volt arisztokraták, demagógok, akik nem képviselik a munkásság jogos érdekeit.” A megyei munkástanács nyilatkozata hangsúlyozta, hogy inkább később legyenek a választások, de jól készítsék elő azokat, a munkás-paraszt hatalomhoz hű, az üzemek életét jól ismerő dolgozókat válasszanak, mivel „Nem lehet helyük a munkástanácsokban demagógoknak, munkakerülőknek, a horthysta rezsimet és a rákosista klikket végig vakon, hűségesen kiszolgálóknak.”82 Az utóbbi formula nemcsak azért volt alapjaiban hibás, mert — mint a Földvári által kreált nyüatkozatokban annyiszor — közös kalapba kerültek a horthysták, a fasiszták és a „Rákosi-rezsimet végig hűségesen kiszolgálók”, hanem azért is, mert az üzemi munkástanácsok politikai gyakorlatában ez a kommunisták kiszorításának ideológiai alapjait jelentette, s így sokat levont a munkástanácsok összetételével kapcsolatos - egyébként konstruktív - állásfoglalás értékéből. A kommunisták szisztematikusan igyekeztek leplezni a munkástanácsokba befurakodott álproletárokat.83 Mindez a munkásokra és általában a lakosságra kijózanítólag hatott, hiszen egyértelmű volt, hogy a megdöntött uralkodó osztály tagjaival legfeljebb olyan szocializmust lehet építeni, mely annyira „sajátosan magyar”, hogy nemzeti. A lassan, de mind határozottabban bontakozó polarizáció nyomán november végén, december első napjaiban a politikai helyzet összehasonlíthatatlanul jobb volt Borsodban, mint Budapesten. Ebben nagyon lényeges szerepet játszott, hogy a kommunisták 17* 259
