Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Lehoczky Alfréd: A forradalmi munkásmozgalommal szemben álló ideológiai és politikai törekvések a századfordulón Borsod megyében
san helyre akarjuk állítani, akkor a viszonyok rendezését a negyedik renddel együttesen kell megkísérelni”.20 A munkásügyi szakosztály 1900. december 19-i ülésén megállapították, hogy Jelenleg alig van a munkásnak módjában, hogy kívánalmai, sérelmei dolgában nézeteit másokkal, mint társaival közölje .. .” Márpedig - jelentette ki az előadó - a „munkásosztály törvényes képviseletének szabályozását, a megfelelő társadalmi rendbe való elhelyezését oly fontos, oly sürgős kérdésnek tartom, hogy az elől már tovább kitérnünk nem lehet, de nem is szabad”. Az alapvető célt abban látják, hogy a munkások osztályszervezetei helyett „munkáskamarák” szervezésével — melyben a munkások és a munkaadók egyaránt képviselve vannak — oldják meg az ellentéteket.21 Ez a szakszervezkedést nem érintené. A Kerületi Iparkamara megállapítása szerint a gazdasági válság és a közjogi harcok nyomán kialakult bizonytalanság a „közvéleményt a radikalizmus felé taszítja”.22 Ugyanakkor megállapította, hogy a társadalom a munkások törekvéseinek lényegét nem érti meg, nem akarja észrevenni a kialakult új helyzetet, amikor „fegyelmezett”, szakmailag művelt munkássággal állunk szemben.23 Az Iparkamara a „társadalmi megbékélés” szószólója a megyén belül. Ez minden állásfoglalásban kimutatható. Hivatkozik a külföldi példákra, melyek azt mutatják,hogy „a társadalmi béke és rend legjobb eszköze . . ., hogy a munkásosztály érdekei fokozatosan kielégíttessenek, a munkaadók existenciájának sérelme és megtámadása nélkül”.24 Hangsúlyozza, hogy a munkásság szociális haladása csak más társadalmi osztályok közreműködésével lehetséges, önállóan erre képtelen, ezért helyesen kell hozzá viszonyulni, mert a „merev, rideg” kezelés nyomán a munkásosztály „ellentétes fejlődése” megy végbe. Elengedhetetlennek tartja a kisiparban a „testületi és osztálytudat erősödését”.25 Az iparkamara legfőbb gyakorlati megoldásnak a sztrájkmozgalmak esetlegességének kiküszöbölését, „szabályozottabbá” tételét látja. Ennek érdekében szükségesnek tartja, hogy „mindazon intézményekben és szervezetekben, ahol érdekeikről határoznak, megfelelő részvétel biztosítassék számukra”. Ebben a szavazati jog éppen úgy benne értendő, mint a helyi közigazgatási életben való részvétel. Csak így oldható meg - fejtegetik - a „társadalmi béke”.26 A Kerületi Iparkamara szerint a „fennálló társadalmi rendhez való alkalmazkodás” érvényesülése érdekében a munkásosztályt fel kell venni „az alkotmány sáncai közé”, s ez lesz az a „biztosítószelep”, mely a „túlfeszített gőzkazán” biztonságát megadja.27 Fontos helyet foglal el az iparkamara tételeiben a munkások műveltségének növelése; egyik oldalon ezt elengedhetetlennek tartja az ipar fejlődése érdekében, ugyanakkor azért is, mert ha a munkás „önállóbb gondolkodásra tétetik képesebbé”, nem lesz „puszta eszköze a mozgalomnak”.2 * A Kerületi Iparkamara - mindezek alapján - figyelemre méltónak tartja a BM. 1904-i álláspontját, miszerint „az orvoslás nem állhat a munkabeszüntetés tilalmában és megtartásában”, és elismeri Jogos eszköznek a munkások összebeszélését kedvezőbb munkafeltételek elérésére . „A munkás jogos törekvései elől — olvashatjuk a kamara 1904. évi jelentésében — a modern felfogás nem zárkózik el. Tudatában vagyunk annak, hogy az új idők az osztályküzdelmek jelében bontakoznak ki. A munkásmozgalom tényével tehát számot vet az ipar. 9 Miskolc város munkásüggyel kapcsolatos magatartását sok hasonlóság jellemzi az Iparkamarával. (Ebben tagadhatatlanul közrejátszott, hogy a polgármester iparkamarai tevékenységet folytatott korábban.) A város - mint elsőfokú iparhatóság - igyekezett az Iparkamarához hasonlóan a két fél (munkáltató és munkás) között pártatlannak feltűnni, ez azonban formális törekvés maradt. Két tényező erősítette ezt az ellentmondást. 207
