Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Nagy Géza: Adatok Karcsa község közigazgatásának történetéhez
ADATOK KARCSA KÖZSÉG KÖZIGAZGATÁSÁNAK TÖRTÉNETÉHEZ NAGY GÉZA Azt gondolná az ember, hogy egy-egy falu közigazgatásának történetét kutatva könnyű dolga lesz, mert a közigazgatás területe az, ahol az adatok, a jegyzőkönyvek, a különböző határozatok a legjobban megtalálhatók, legkönnyebben megmaradtak. Ezért vállalkoztam arra, hogy Karcsa község közigazgatásának történetéhez adatokat gyűjtök. Adatgyűjtés közben azonban rá kellett jönnöm, hogy munkám igen nagy nehézségbe ütközik, mert különböző okok miatt csak kevés adat található a község közigazgatásának történetére. Az okok közül a legnyomósabb, hogy Karcsa csak 1920-tól került az önálló közigazgatási székhelyközségek sorába, amikor is körzeti közigazgatási központ, illetve önálló közigazgatással rendelkező község lett. S ez is csak azért történt így, mert az I. világháború után kialakult helyzet következtében az addigi közigazgatási központja Csehszlovákiához került. A háború végéig ugyanis a vasútállomáshoz és megyei úthálózathoz közelebb levő körjegyzőség társközségeként szerepelt csak. Hosszú út vezetett Karcsa mai közigazgatásának kialakulásáig. Voltak jó és rossz intézkedései, de csak előre haladt. Ezt az utat próbálom meg felvázolni azokkal az adatokkal, amelyeket találtam. Teljességre nem törekedhettem a számomra megadott terjedelem, de a fent jelzett okok miatt sem. Úgy gondolom azonban, hogy így is hasznos adatokat adhatok Karcsa közigazgatásának történetéhez, s ezzel segítek nemcsak a tanácsi dolgozóknak, hanem mindazoknak, akik érdeklődnek a helytörténet iránt. S nem utolsósorban az is haszna lesz ennek a dolgozatnak, hogy bővíti a majdan megírásra kerülő karcsai monográfiát, illetve annak egy részeként teljesebb képhez segít falunkról mindnyájunkat. A falu kialakulása Karosának is, mint a többi bodrogközi falunak a kialakulását meghatározták azok a feltételek, amelyek között kialakult. A Bodrogköz nagyobb része feneketlen mocsár volt. Ezenkívül itt volt a mérhetetlen nádas. A latin nyelvű források is szívesen emlegették hol „insula”-nak, hol „Mesopo- tamia”-nak. A nagy folyók áradásai évenként kétszer is megfutották lapályait, és még a XIX. század végén bekövetkezett szabályozás után is víz alá került minden évben a határ nagy része.1 Ennek következtében a falvak a hosszúrét szélére, leginkább a szigetekre ültek, mint Luka, Vajdácska, Karos, Karcsa, Pácin, Rozvágy és a többiek. Mind olyan falvak ezek, melyek hosszú évszázadokon keresztül halászatból, csikászatból, vadászatból, legeltetésből éltek.2 111
