Borsodi Levéltári Évkönyv 3. (Miskolc, 1980)
Deák Gábor: Az 1930. szeptember 1. Miskolcon
De nem sorolom tovább ezeket az adatokat, a napi sajtóban mindenki megtalálja azokat. Mintegy bevezetőül legyen ennyi elég. Az éhségtüntetés előkészítése A helyi munkásmozgalmat legálisan a Szociáldemokrata Párt jelentette. Ennek kebelében működött az Ifjúmunkás Egyesület. Ennek tagjai a Pártszervezet című sajtóterméket is megkapták pártadójuk fejében,7 melyben külön rovat foglalkozott az ifjúmunkások életkörülményeivel, problémáival. A rendőrségi jelentések beszámoltak arról is, hogy nemcsak az ipari szervezett munkásság, hanem a magántisztviselők körében is foglalkoznak a napi gazdasági és politikai témákkal, hiszen a válság egyformán sújtja a kisembereket. A „100%” helyett, melyet a rendőrségi jelentések szerint „kitiltottak” a szociáldemokrata párthelyiségekből, inkább a Kassák Lajos szerkesztette Munka című lapot járatták. De a rendőrtanácsos tájékozottsága nem volt elég alapos, mert a legális szociáldemokrata párthelyiségben működő ifjúmunkásokon kívül rendszeresen voltak illegális konferenciák Tapolcán, vagy a Bükkben, amelyeken többek között Réti László is tartott előadásokat. Amint a helyük nem volt állandó, éppúgy a formájuk sem volt kötött, de jó alkalmai voltak az ifjúmunkások felkészítésének, hogy a későbbiekben a párt utánpótlását biztosítva lássák, tömegbázisát képezzék a munkásság mozgalmainak. Míg az ifjúmunkások — nagyobbára a munkásszülők gyermekei — a családi szükség és anyagi gondok között nevelkedve, ezeken a konferenciákon ismerték meg a szocializmus politikai harcát, a diósgyőri gyárban a termelés csökkentésével, munkáselbocsátásokkal, alacsonyabb bérekkel és csökkentett munkaidővel védekezett a vezetőség a csőd ellen. A gyárigazgató jelentésében azt említi, hogy 28,2%-kal csökkent a termelés, amihez természetesen csökkentett munkaidő, munkáslétszám szükséges. A napi átlagos munkaidőt is csökkentették 10 és fél óráról 8 órára, a munkásság átlagkeresete 171 pengőről 134 pengőre esett. A létszámcsökkentés mintegy 19,5%-ot tett ki.8 A gyárból kikerült munkások, a felnövekvő, s egyre kilátástalanabb jövőnek elébe néző ifjúmunkások, az állás nélkül levő értelmiségiek, az elbocsátott alkalmazottak, és egyéb hasonló sorsú elemek elég tömegbázist jelentettek arra, hogy 1930. szeptember 1-én Miskolcon is az utcán demonstrálják követeléseiket. A miskolci Rendőrkapitányság is megkapta azt a belügyminiszteri körlevelet, amely szerint a Budapesten tervezett tüntetés és a hasonlóan vidéken is szervezés alatt álló mozgalmak mozgósítani kívánnak minden „éhes” embert. S bár a Szociáldemokrata Pártnak nincs szándékában „törni, zúzni”, „rombolni”, de az utcát ők is hangossá akarják tenni. Ebbe bevonják a kommunistákat is, a KMP felnőtt és a KIMSZ (Kommunista Ifjúmunkások Szövetsége) összes tagjait, éspedig szociáldemokrata lobogó alatt. Tudott, vagy legalább is tudni vélt a belügyminiszter arról is, hogy „Országos Szervező Bizottság” alakult, megszervezték és funkciót adtak a „Munkásvédő Gárdának”, akcióbizottság szervezi a tüntetést. Azt azonban nem tudták, hogy melyik napon fog kirobbanni ez a fővárost túlhaladó, országos méretű megmozdulás. A rendőrségnek ez a tájékozottsága sok túlzást is tartalmaz, egy kalap alá vett minden baloldali mozgalmat, kommunista kezdeményezést látva azokban. Miskolcon a szociáldemokraták 1930. április 10-i népgyűlésén olyan határozatot fogalmaztak meg, amely nemcsak feltárja a gazdasági nyomort, hanem fenyegető hangot is ütött meg. A gyárigazgató is ismerte a helyzetet, nem kendőzte a munkásság körében tapasztalt hangulatot. A leköszönő Soldos főispán helyét az erőszakosabb Borbély-Maczky Emil 210
